HTML

43. Kényes téma: A SÍBOT. 1. rész.

2011.01.11. 12:34 hópapa































Bevallom, ez a téma az egyik nagy kedvencem. :o)
A síbot úgy osztja ketté a sítársadalom szereplőit (kezdő és haladó sízőket, oktatókat, sítanárokat, és a laikus külső szemlélőket is), mint egy “jóvágású” Hattori Hanzo a Kill Bill szereplőgárdáját.
Nagyon gyakran hallom kezdő (gyerek és felnőtt) síelőktől az alábbi kérdéseket vagy kategórikus kijelentéseket:
- Minek nekem a bot?
- Ugye később nem kell a botot használnom?
- Nem lehetne bot nélkül?
- Mire jó a bot?
- Mekkora botot kell vennem?
- Na, nekem aztán nem kell a bot!
- Én inkább csak úgy vinném, de nem botoznék vele.
- Muszáááj?

Lássuk, miből adódik ez a síbottal szembeni masszív ellenérzés a kezdő (és néha még a haladónak tekinthető) sízők körében!


Ha szétnézünk egy forgalmas sípályán, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy ahány síző közlekedik a forgalomban, annyiféle tartásban hordozzák magukkal a botjaikat.
Ez a kaotikus látvány a síoktatásra kevesebbet költő országok sízőinél talán még szignifikánsabb.
A legtöbben zsebnél tartva az öklüket, kissé(vagy egészen) hátraterhelve lógatják a havon a bot végét.
Aztán akadnak olyanok, akik előszeretettel játszanak “trolibuszt”.
Ők azok, akik hónaljba kapják a két botot, és az ég felé meresztve a hegyeiket, “szedik az áramot”. :o)
Ők tulajdonképpen a lesiklók tojásülés-pozícióját imitálják változó eredményekkel.
Mások ökölbe szorítják a két kezüket, és jó magasra (mell-magasság fölé is akár) emelve a bot markolatát, keskenyebb vagy szélesebb kéztartással mutogatják fűnek-fának, hogy nekik van ám botjuk, de egyszer le nem pöccintenék a hóra, csak teszegetik jobbra-balra a két öklüket, mintha süteményt kínálnának a pálya két szélén fagyoskodó nézőknek.
Vannak még azok is, akik könyökből erősen hátrafeszített és széttárt alkarral próbálják meg, kvázi a hátuk mögötti csuklójukban tartani a botot (ezek inkább gyerekek szoktak lenni).
Általában ezek fentebb emlegetett sízők azok, akik vagy oktató nélkül tanultak sízni, vagy felszínes, pár órás  oktatásban részesültek csak, ahol is kevés hangsúlyt fektettek a helyes bot-használatra.
Pedig a botra sajnos igenis szükség van!
A tamáskodóknak azt szoktam mondani, hogy akkor mehetnek bot nélkül, ha folyamatosan a hónaljuktól 5 centire porzik a hó, nagyjából ilyen stílusban:



Bár a carving-technikák eléggé gyökeres, és kevésbé bot-centrikus változásokat hoztak a botozás különböző módozataiba, az átlag-sízők többségénél mégsem hanyagolható el a bothasználat, arról már nem is beszélve, hogy a meredekebb pályákon bot nélkül közlekedni szerintem enyhén szólva is böszmeség.

A botokkal való küzdelem egyébként már a vásárlással megkezdődik.
Nagyon kevesen tudják, hogy miként kell botot választani, és ebben sajnos a nagyobb sport-áruházak eladói sem mindig adnak megfelelő tanácsokat a kezdőknek.
Néhány fontos szempontot összegez ITT ez a cikk,  amely segíthet a könnyebb választásban.
Sokan csak a bot hosszára és az árára koncentrálnak a vásárláskor, pedig van itt még egy nagyon fontos tényező, és ez pedig a bot TÖMEGE.
Elvileg nem sok különbség van bot és bot között, de ez csak a látszat.
Szerencsére gyártanak már olyan botokat is, melyek jóval könnyebbek a tucatáron kínált, áruházi szekér-rudaknál.
Én ilyenkor személy szerint úgy nézem meg a botot, hogy párszor gyorsan meglengetem csuklóból a bot végét a föld felett előre-hátra, és ha úgy érzem, hogy ez a mozgatás hosszú távon fárasztó lehet a csuklómnak, illetve a bot hegye csak némi fázis-késéssel követi az akaratomat, akkor már teszem is vissza a botot a helyére.
Gondoljunk arra, hogy ha egy botot nehezebb csuklóból mozgatni, akkor azt nagy valószínűség szerint nehezünkre is fog esni mozgatni, és akkor gyakorlatilag a botot nem is fogjuk rendesen használni, mert egyszerűen fáj a mozgatása.
Tudom, hogy a könnyebb botok jóval drágábbak, de akinek nincs rá elég pénze, az még turkálhat egyet a börzéken is (akár már most vasárnap is), hátha megtalálja a megfelelő példányt.
A megfelelő bothossz kiválasztáshoz egyébként vannak mindenféle hivatalos és félhivatalos szabályok.
Viszont az is igaz, hogy sízés közben ezek a szabályok nem mindig érvényesülnek 100%-osan.
Az ideális bothosszt az ideális alpesi tartáshoz kellene igazítani.
De mi van akkor, ha valaki egészen mély tartásban carvingol, vagy imád buckasízni, vagy egyszerűen hol magasan, hol mélyebb pozícióban szeretnen síelni?
Létezik, hogy minden stílushoz jó lenne az a bothossz, amit úgy ajánlottak nekünk a boltban, hogy álljunk egyenesen, fordítsuk meg a botot a hegyével felfelé, fogjuk meg a botot a tányér alatt, és ha derékszögben áll a felkarunk az alkarunkkal, akkor jó a bot?
Tankönyv szerint talán igen, de nekem erről kicsit más a véleményem, ugyanis én is többször éreztem már azt (és az is lehet, hogy ez csak az én szubjektív dilim, de vállalom), hogy egy adott pálya-szakaszon, egy adott stílushoz nem passzol igazán a pont a kezemben lévő bot, holott az ideális hosszúságút választottam.
Mi lehet akkor a jó megoldás?

Ennek a posztnak a második részében ezt is hamarosan elmesélem.

Szólj hozzá!

Címkék: scott sízés síbot síoktatás leki túrabot síőrültek síelők sízők komperdell völkl teleszkópos

A bejegyzés trackback címe:

https://siorultek.blog.hu/api/trackback/id/tr612576387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása