Igen, jól látjátok!
100 éves, és még mindig lécen áll, miközben a halál otthon keresgéli. :o)
Így kell ezt csinálni!
Nagyon sok ismerősöm mondta már azt, amikor rá akartam venni a sízésre, hogy: “Óóóó, én már öreg vagyok ehhez!” vagy azt, hogy: “Ááá, ez nem nekem való sport!”
Na, most pont az ilyen gondolatokkal küszködő bizonytalanoknak szeretnék egy kis bíztatást adni! Olvass csak tovább!

Azt, hogy miért érdemes megpróbálkozni a sízés alapjainak elsajátításával bármilyen korban, egy rakat, cáfolhatatalan érvvel tudnám alátámasztani, melyeket itt most még csak fel sem sorolok, mert gondolom mindenkinek van némi fogalma arról, hogy mit jelent egy egészségesen élni akaró ember számára a csodálatos téli környezetben, jó levegőn végzett mozgások jótékony hatása.
Az tény, hogy az időskori sportolásnak vannak apró veszélyei, de ha kontrolláltan, oktató segítségével, és kellőképpen felkészülve vágunk bele a kihívásokba, akkor nem lehet baj.
A jelenlegi, és a jövőbeni nyugdíjrendszer sajnos elég kevés honfitársunknak ígér csodálatos éveket a nyugdíjas korra, de azért bízzunk abban, hogy előbb-utóbb itthon is elterjed majd az, ami a nyugati sícentrumokban már egyre inkább észlelhető, miszerint a sípályák (és szerencsére már a sífutópályák) lankásabb részeit egyre több, komótosan élvezkedő nyugdíjas lepi el, nem ritkán fülhallgatóval a sapkájuk alatt, zenére élvezkedve a pályákon.
Ennek a tendenciának én is abszolút az elkötelezettje és támogatója vagyok!
Természetesen itt sem árt a fokozatosság elvét figyelembe venni!

Kezdjünk nordic walkinggal, sífutással!

Lássuk a sífutás pozitívumait az idősebb korosztály szemszögéből nézve:
1. olcsó a felszerelés, és ritkán kell felvonóra költeni
2. bárhol űzhető, ahol már van 5 centi hó
3. ritkábbak a sérülés-közeli szituációk
4. nagyon egészséges (erősíti a vérkeringést, az immunrendszert, átmozgatja szinte a teljes izomzatot)
5. már az első pár lépés után élvezhető
6. olyan helyekre is el lehet vele jutni, ahová síléccel nem szoktunk elindulni
7. a nyugodt, általunk beállított tempó mellett több idő jut bámészkodásra, elmélkedésre
8. egyedül és csoportosan is űzhető, így egy sziporkázó napfényben átcsoszogott sífutós délután akár ideális alkalom lehet egy jó kis nyugdíjas traccspartihoz is!
9. kutyát is vihetünk magunkkal (ezt pl. sípályákon nem tolerálják annyira)
10. bármikor abba lehet hagyni, nincs “pályakényszer”, amin kötelező lecsúszni.
Aki úgy dönt, hogy megpróbálkozik ezzel a nagyon hasznos sporttal, annak ajánlom, hogy keresse fel a Bozsik Anna nevével fémjelzett sífutó-iskolát, ahol nagyon jól felkészült, tapasztalt oktatók várják a jelentkezőket, kortól és nemtől függetlenül.
Bemelegítésnek megismerkedhetünk a nordic-walkinggal is (erről majd később cikkezünk még egy nagyot).
A sífutásról még annyit, hogy pár évvel ezelőtt még kiröhögtem volna azt, aki azt mondja, hogy egyszer én is lelkes híve leszek ennek a sportágnak, ugyanis annyira elfogultan az alpesi sízés szerelmese voltam.
Aztán szerencsére sikerült belekóstolnom a sífutásba, a 1,5 éves fiam is csoszogva barátkozott meg a havas sportokkal, és szerencsére a családunk és a baráti körünk egyre több tagja kezdte megkedvelni ezt a mozgásformát.
Azóta minden télen állandó kiegészítő a kocsiban a sífutó-felszerelés, a hólánc és a láthatósági mellény mellett. :o)
Sífutással kapcsolatos eseményekről ITT lehet tájékozódni!

A cikket hamarosan folytatom a 2. résszel, melyben kimondottan az idősebbek síoktatásávál foglalkozom majd!

Maradjanak velünk! (ahogy a kerTV-k mondanák) :o)