HTML

23. Mikor kezdjen síelni a gyerek?

2010.12.06. 23:59 hópapa

Mikor kezdjen síelni a gyerek?
Mondjuk most hétvégén, ha éppen nincs fontos rajzolnivalója! :o)

Mondhatnám azt, hogy amikor havat lát maga körül, de ez sok szülőt nem elégítene ki. :o)
Szakemberek azt mondják, hogy 3-4 éves korban érdemes kezdeni, ugyanis addigra a kisgyermekek izom-, ízület-, és csontrendszere már eléri azt a fejlettségi állapotot, ami elbírja a sízéssel járó, viszonylag komoly terheléseket.
De mi van akkor, ha nem akarjuk a gyermeket nagyon megterhelni?
(Mert vannak ám olyanok, akik úgy állítják lécre a gyereket, hogy az még állni se nagyon tud a lábacskáján, ugye:)



Én például nem bírtam ki, és 1,5 éves korában lécre tettem a kölkömet. Itt pont a dobogókői pálya tetején áll, de nyugi, még nem engedtem le. :o)





















Igaz, komolyabb lejtőt akkor még nem kapott a talpa alá, viszont egy aranyos kis műanyag sílécet igen, ráadásul egy olyat,

amilyet bármilyen utcai cípőre pillanatok alatt fel lehet csatolni.
Mondjuk egy EHHEZ hasonlót.
Mivel járni már tudott, és csoszogni is hamar megtanult, ezért a Napnál is világosabb volt számomra, hogy az első havazásnál lécre kell őt állítanunk.
Aztán még az is közrejátszott a döntésemben, hogy a kölök napi több órán át ugrált a nagyiék kanapéján (annak rugózatát elég jelentősen megterhelve), szóval jó kondiban volt. :o)
Először még csak furcsán méregette a megnövekedett talphosszát, de aztán elkezdte élvezni, és volt olyan, hogy simán elcsoszogott velünk 2-3 km-t az erdőben.
Természetesen kapott botot is a kezébe, amivel jókat hadonászott, böködte a vakondtúrásokat meg a fákat, és túrta a havat folyamatosan.
Az öntött műanyag síbakancs nélküli csúszkálásoknak még van egy olyan előnye is, hogy fejleszti az egyensúlyérzéket, és nem engedi hátraülni a gyereket csúszás közben (mert hogy abból a pozícióból mindig seggrepotty lesz végeredmény).
Egy dologra mindenképpen érdemes odafigyelni: a léc könnyű és rövid, a hozzá használt cipő pedig könnyű, és lehetőleg erősen vízálló legyen, főleg akkor, ha 1,5 m-es porhavakban akarjuk  megkergetni azt a szegény gyermeket.
A pozitív eredmény eléréshez (azaz hogy a gyerek ne ordítson egy síléc látványától) nagyon hasznos segítség az, ha lát még másokat is maga körül hasonló tevékenységet folytatni.
Ezért is hasznos az, ha kicsit nagyobb korban (3-4 év) megpróbálunk beszerezni egy neki, és egy magunknak  való sífutólécet is.
Az garantáltan mindenkinek jó buli lesz!
Aki pl. telemarkozni szeretne a későbbiekben, annak kimondottan segíthet a szabad sarok technikájának elsajátítása.
A sífutás örömeiről viszont majd inkább egy későbbi posztban szeretnék írni.
Egyébként ha már megtaláltuk a megfelelő kis műanyag lécet, és mondjuk karácsonyra odaadjuk neki, akkor engedjük, hogy gyermekünk becsoszogja vele a lakást, csak figyeljünk a sarkos bútorok lefejelése által elszenvedhető balesetek kivédésére (adjunk rá nyugodtan  bukósisakot is, hadd szokja!)!
Ha a csoszogást pont egy Eurosport-on közvetített, Világkupás szlalom-futamra időzítjük, amit a gyerek is láthat, akkor már félig nyert ügyünk van!
Egyébként pedig a gyermekéből pár nap alatt bajnokot látni akaró szülőkről egy későbbi posztban fogok írni. :o)
Addig is: sztély tyúnd, ahogy a művelt francia mondaná! :o)

Ja, és a legfontosabb: ne magunk tanítsuk a gyereket!
Adjuk be síoviba, sísuliba, síoktatóhoz!
Az a pénz, amit a gyerek első csúszásaiba fektetünk, többszörösen megtérül.
Viszont, ha rossz tartások, mozdulatok rögzülnek a gyerekben, azt csak nagyon keserves és hosszadalmas  munkával lehet korrigálni, ami viszont már sokkal többe kerül.

3 komment

Címkék: gyerek tél síléc sípálya havazás síoktató síoktatás síőrültek síoktatók síelők síovi sísuli funpark

A bejegyzés trackback címe:

https://siorultek.blog.hu/api/trackback/id/tr672498463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lüke 2010.12.07. 11:08:47

amikor tud:)
s lent van még a súlypontja
a hegyekben elöbb tanul meg sitalpon csuszni, mint járni

hópapa · http://siorultek.blog.hu 2010.12.07. 16:47:04

@lüke: és meglepően ügyesen balanszíroznak a lécen ezek a kis töpörödött törpördögök! :o)

bopat 2010.12.17. 20:31:16

Igen a 3-4 éves kor a legjobb a kezdésre, bár van olyan amikor a testalkat miatt 5-6 éves az ideális.
süti beállítások módosítása