HTML

24. Síverseny gyerekeknek Eplényben! + egy kis nosztalgia + síverseny-videók 1943-ból!

2010.12.08. 05:39 hópapa

Jön a lehűlés, dolgoznak a hóágyúk, így semmi sem akadályozhatja meg azt, hogy szombaton nagy buli legyen az eplényi Síarénában!
Az alábbi, szenzációs film-lelet csak egy kis kedvcsináló a hétvégi amatőr versenyhez:



(Mondtam már, hogy imádom a youtube-ot pölö az ilyenekért, mint ez itt fent?)
Az 1994-2006 között szültett gyerekek nagy csatája várható ezen a hétvégén a HONDA KUPA AMATŐR SÍVERSENYEN.
A verseny különlegessége, hogy 17 órakor kezdődik, ami ugye azt jelenti, hogy kivilágított pályán zajlanak majd az események!
Én azt mondom, hogy aki túl van már azon a fázison, amikor még a gyermek első csúszásain kell rágódni, az mindenképpen vigye el a csemetéjét erre a versenyre.
Azt is megmondom, hogy miért, csak olvass tovább!


Az évek során nagyon sok síversenyen vettem részt, de abban biztos vagyok, hogy a legfontosabb, és a mai napig is legmeghatározóbb verseny a legelső volt.
Ott, akkor, 7 évesen mindössze néhány kaput tűztek ki nekünk egy rövidke kis pálya-szakaszon a szervezők.
A verseny végén viszont minden egyes résztvevőt a dobogó legmagasabb fokára szólítottak fel, és minden gyerek kezébe egy első helyezést dokumentáló oklevelet(diplomát) adtak át, hatalmas ovációk közepette, ezzel is jelezve, hogy itt most minden gyerek győztesnek érezheti magát.
A mai, eredményorientált és törtető világban ez talán kissé furcsának tűnhet, de így utólag belegondolva, azt hiszem hogy akkor és ott nagyon jól döntöttek a verseny szervezői.
Este minden résztvevő gyerek igazi győztesként hajthatta álomra a buksiját, és ez az akkor átélt  győzelmi érzés sokukban még a mai napig is él.
Az akkori verseny-, és csapattársak közül nagyon sokan lettek mára sikeres, magasan képzett, a környezetük által is megbecsült, a gyermekeiket is a sízés szeretetére nevelő szülők.
Külön öröm volt számomra, hogy komoly szervezői munka után, az idén sikerült összehozni egy olyan közösen átsízett hetet, ahol a gyermekkori csapattársak, síbarátok ismét összejöhettek a világ több pontjáról az akkori szülőkkel, és a mostani gyermekeikkel együtt.
A sztorizgatás, a gyermekkori kellemes élmények felidézése egy egész héten át tartott, és csak a kényszerű búcsú miatt szakadt félbe, mert mesélni azt tudnánk még most is, van élmény bőven az emlékek tarsolyában.
Abban az egyben viszont mindnyájan egyetértettünk a hosszas beszélgetések során, hogy a közösségi élmény, az összetartozás érzése, és az egyes életpályák sikeressége soha nem lett volna ennyire meghatározó, ha annak idején a szüleink nem terelgetnek minket a sízés csodálatos világa felé.
Aki kíváncsi a bő 30 évvel ezelőtti hangulatokra, amiket mi gyermekként éltünk meg a különböző sípályák környékén, akkor az KATTINTSON IDE!
Edzések, edzők, versenyek, mogyorófa-vesszőből készült kapuk, katni nélküli falécek, bőrbakancsok, mai szemmel nézve viccesnek ható síruhák, 3 órás sorok a felvonónál, szülők és gyerekek.
Képek, melyeket nagyon vegyes, de mindenképpen poztív érzésekkel nézünk vissza.
Képek, amelyek összekovácsoltak minket egy életre, és amilyen képeket most mindenki készíthet majd a gyerekéről, ha ezen a hétvégén elviszi őt Eplénybe, hogy átélhesse ő is élete első igazi síversenyének az élményét.
Lehet, hogy nem fog a dobogó legefelső fokára állni a gyerek, de az élményt már senki nem veheti majd el tőle, és talán 30 év múlva ő is pont ugyanilyen szeretettel tekint majd vissza élete első versenyére, a versenytársakra, és a drukkoló szülőkre.
Szóval hajrá, irány nevezni, irány Eplénybe!

Nem bírom megállni, hogy a végére ne kapjatok még egyet ebből a csoda-film kincsből.
Síverseny a Gyilkos-tó mellett, 1943 februárjában:


Szólj hozzá!

Címkék: gyerek edzés gyerekek óriás alpin utánpótlás havazás ratrak eplény sízés síverseny síoktató szlalom síoktatás síőrültek síelők műhavas sípályák

A bejegyzés trackback címe:

https://siorultek.blog.hu/api/trackback/id/tr562501182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.