HTML

49. Ez hosszú lesz! Gondolatok az Interski Kongresszus kapcsán.

2011.01.21. 13:45 hópapa

Miközben bámulom a magyar demó-csapat pöpec kis bemutatójának fényképeit, itthonról próbálom a lassan és fukar módon csepegtetett információkból kiszűrni ennek a hatalmas, kongresszusi síőrületnek az üzeneteit, és keverem őket a saját, sajnos egyre csak burjánzóbb gondolataimmal.



























Az már tisztán előtűnik az előadások mondanivalójából, hogy
a sízés csodálatos világába sokkal több embert kellene bevonni.
Emellett több, nagyon is racionális érv szól.
Az teljesen egyértelmű, hogy elsősorban a sportolásba, az aktív életmódba, a közösségi élményekbe tömegesen bevont sízők járnának a legjobban, de nyilván, az sem egy elhanyagolható tény, hogy a vállalkozói oldal sem járna rosszul azzal, ha sokkal népesebb lenne a sízők tábora.
Egy ilyen folyamatnak ugyanis nagyon komoly gazdaság-élénkítő hatása van, és az hosszú távon mindenkinek jó.
A másik nagyon lényeges gondolat az az, hogy ne legyen társadalmi, faji, életkori, egészségügyi akadálya annak, hogy valaki megismerkedjen a sízéssel!
















 













Az egyik videón például azt láttam, hogy amerikai és finn síoktatók osztrák gyerekeket tanítottak sízni és snowboardozni. Angolul!

Olvass tovább, és lássuk csak, milyen pozitív hozadéka lehet egyetlen ilyen élmény-adagnak!
 


1. a szocializációnak egy igencsak támogatandó formájába kerülnek be a gyerekek, ahol új barátokra, életre-szóló élményekre, és egy olyan közegre találhatnak, amelyben hosszú éveken keresztül jól érezhetik magukat, és ez a közeg motiválja őket majd céljaik elérésében, és ezáltal egy magasabb életszínvonal elérésére ösztönzi őket egész életükben.
Ez pozitív hatással lehet a tanulási folyamataikra, a barátságok kialakulására és megőrzésére, és az egész későbbi életvitelükre.
Nagyon lényeges szempont, hogy a havon töltött idő alatt valódi barátságok, kapcsolatok születnek, amelyek akár egy életre is összekötnek majd egyes embereket, ellentétben a virtuális világ, az internet által generált kapcsolatokkal, melyek sajnos nem mindig jelentenek olyan erős köteléket, mint a valós élményeken, kirándulásokon alapuló kapcsolatok.
2. egészség-megőrzési szempontból felbecsülhetetlen értékkel bír minden havon és természetben töltött óra, nap, hét.
A mai gyerekek sajnos elég keveset mozognak, egészségtelen ételeket fogyasztanak, sokat ülnek a számítógép előtt, és sajnos egyre többen isznak és dohányoznak is, és ezeknek az ártalmas tényezőknek a kompenzálásásra nagyon jó alternatíva a sí-sporttal való megismerkedés.
3. a fenti konkrét esetben a vidám résztvevők arról meséltek, hogy megtanultak egymás nyelvéből bár kifejezést, mondatot. A gyerekek nagyon élvezték, hogy finn és angol szavakat tanulhatnak az oktatóktól, míg az oktatók német kifejezésekkel ismerkedtek.
Az ilyen élmények közelebb hoznak népeket, embereket egymáshoz, és ez a későbbiekben egy békés, nyitott világnézet kialakulásában is szerepet játszik.
4. fontossá válik a rendszeres sportolás, és a szezonon kívüli időszakokra a hegyvidék mozgásra, túrázásra csábító ereje.

A gyermekkori síélmények meghatározó szerepéről álljon itt mementónak a saját példám:
harminc-valahány évvel ezelőtt, egy lelkes szülői gárda lelkesedésének köszönhetően, egy síkvidéki kisváros gyermekei elkezdtek megismerkedni a sízéssel.
Volt olyan, hogy pöpec kis Mercedes buszokkal, máskor harapós Skoda-buszokkal, néha pedig büdös, füstös roncsokkal utaztunk minden vasárnap a kb. 80 km-re lévő sípályához, ahol kezdetben még felvonó sem volt, ezért rengeteget kellett gyalogolnunk.
A pályát természetesen mi tapostuk, akkor is, ha 1m hó esett!
Nem azt mondom, hogy nem zúgolódtunk eleget emiatt, de tudtuk, hogy ha nem döngöljük meg a havat rendesen, akkor a mogyoróvesszőkből álló kapuk közt nagyon megszenvedünk majd a kanyarokkal.
A buszon vidáman végigénekeltük az egész utat, bátrabb csapattársaink pedig vicceket meséltek az idegenvezetői mikrofonba.
Végig ugrattuk egymást, viháncoltunk, vetélkedőket szerveztünk, fejtörőkkel múlattuk az időt, vagy csak egymás vállára borulva szunyókáltunk a buszban.
Ez így ment, kb. 15-20 éven át.
Aztán az élet úgy hozta, hogy mi lettünk “a nagyvilágban szétszórt generáció”.
Egészen a tavaly januárig.
Ekkor ugyanis, közel 25 évnyi eltávolodás után, néhány lelkes csapattársunk áldozatos szervező-munkájának hála, sikerült összehozni a világ minden tájáról Schladmingba egy fergeteges sítábort.
















Ott voltak az anno (és még most is fiatalokat megszégyenítően) lelkes szüleink, egyeseknek 2-3 gyereke, és persze mi is, akik látszólag semmit nem változtunk az elmúlt évek során.
Ugyanúgy hülyéskedtünk, buliztunk, vetélkedtünk, versenyeztünk, mint 30 évvel ezelőtt, mintha csak tegnap váltunk volna el egymástól, és nagyon büszkék voltunk arra, hogy gyermekeinknek is sikerült talán valamit továbbadni abból a szellemiségből, ami a mi, síőrültségektől korántsem mentes gyermekkorunkat átitatta.
Az már csak hab a tortán, hogy a sítábor után még egy kétnapos, május elsejés kirándulást is sikerült tető alá hoznunk, ahol korosodó szüleink, és még itt-ott törékeny gyermekeink is zokszó nélkül nyomtak le egy kb. 14km-es, szintkülönbségekkel gazdagon tarkított gyalogtúrát is.
















Menet közben megcsodáltuk gyerekkori nevelőpályánk szigorú kiállását:






















majd csúcs-támadással nehezítettük a programot:




















A közös esti vacsora, a borozgatások, a gyermekek esti közös játéka mind azt a kellemes szocializációs hangulatot hozták össze, amelynek fontosságáról az Interski Kongresszusán az egyik észak-amerikai előadó,
Roger D. McCarthy is beszélt.

Ő például azt emelte ki az előadásában, hogy szép lassan rájöttek a vendéglátók is arra, hogy a gyerekeket a gyerekekkel, a felnőtteket pedig a felnőttekkel ültessék össze az étkezéseknél.
Érdekes volt azt hallani, hogy a korai időkben mindenek felett állt a profit, és csak ezután következett a vendég.
Koktélpartikkal, kiemelt társasági eseményekkel dobták fel a szállodák körüli sí-életet, melyet az 1945 és 1970 közötti periódusban csak az “Elegancia érája” névvel illettek.

Sok bizinsz - kevés passzió.

Ez volt a hibás megközelítés, amelyen az utóbbi évkben gyökeresen változtattak.
Most már a teljes hegyvidéki apparátus azon dolgozik, hogy a sízők és családjaik jól érezzék magukat, még akkor is, amikor nincsenek a pályán.
Ezért kapnak kiemelt szerepet a wellness-programok, a közelben űzhető sportjátékok (szánkó, korcsolya, bobpálya, jégrally, éjszakai fürdőzések, stb.), és a minőségi, kulináris élményeket nyújtó vendéglátás.
Az is érdekes volt az előadásban, amikor arról mesélt az előadó, hogy mekkora különbségek vannak a korabeli, és a mostani szállások között.
Régen a szállások kizárólag az alvószoba szerepét töltötték be, teljesen ingerszegény formában.
2 ágy, 2 szék, 2 fotel, egy TV, egy fürdőszoba, slussz.
Délután Anya tollászkodott vagy a másnapi kajával foglalkozott, Apa itta a sört a TV előtt, a gyerekek pedig elvoltak a videójátékokkal.
Ehhez képest a mai szállások kialakításánál már komplex életterek kialakítására törekednek, ahol tágas helyiségekben jöhetnek össze a család tagjai és a barátok, közös főzések, nagyasztalos evések, játékok, beszélgetések, internetezési lehetőségek színesíthetik a sízésen túli programot.

Végül pedig van itt még egy érdekes téma, és ez nem más, mint a sípályák kihasználtságának problematikája.
Egy sípálya éves átlagban 130-150 napot üzemel.
Viszont ami komoly fejtörést okoz az üzemeltetőknek, az az, hogy ebből mindössze csak 60 napig működnek 80-90%-os kihasználtsággal!
Tehát a szezon fele majdhogynem ráfizetéses!
Nos, az ilyen holtidőkre találják ki mostanában az egyre extrémebb fesztiválokat és rendezvényeket.
Nem tudom, hogy Mátraszentistván vagy Eplény mikor vállana be egy ilyet, de az előadó a speciális fesztiválok között kiemelten említette az aspeni Gay Ski Week -et, ami mellesleg pont ezen a héten zajlik.
Nincsenek előítéleteim, de ismerve az eléggé intoleráns hazai embertársainkat, egyelőre talán még nem is akkora baj, hogy nem a legnagyobb iskolai síszünetekben tartják az ilyen jellegű bulikat, és inkább a csendesebb időszakokra szervezkednek. :o)
Bár az is lehet, hogy pont a közösen látogatott programok normalizálnák az átlag-emberek tolerancia-szintjét.

Aztán szó volt még a whistleri World Ski and Snowboard Festival -ról is.
A sízés, a (film)művészet, a zene, a divat, és a kultúra nagy találkozása ez a fesztivál, melynek szlogenje igencsak sokatmondó: “Party in April, Sleep in May.”
Ezekben a fesztiválokban - pont a sokszínűség, a változatosság okán - egyre több olyan szponzor is fantáziát lát, aki eddig csak áttételesen vagy egyáltalán nem vett részt a sí-életben.
És ez a közeledés is gazdaság-élénkítő hatással bír.
Hazai jó példa erre nem is olyan régen látott budapesti FRIDGE-fesztivál, vagy a hamarosan megrendezendő II. eplényi SNOW-DAY.
A nagy amerikai megmozdulások közül figyelmet érdemel még a National Brotherhood of Skiers nevű szervezet csúcstalálkozója.
A rengeteg síklubot tömörítő szervezet elsődleges célja a zömében afro-amerikai gyermekek, sportolók támogatása, olimpiai programokba való bevonása, ösztöndíjas rendszerű segítségek nyújtása.
Emelett a fogyatékkal élő sportolók segítése, támogatása is nagy hangsúlyt kap.
A közel 5000 embert összehozó Black Summit (fekete csúcs) egyik elsődleges célja az  adománygyűjtés.
Ez természetes, hiszen aki a sísportban egy kicsit is járatos, az tudja, hogy ebbe a tölcsérbe nagyon sok aprópénzt bele lehet engedni úgy, hogy az pillanatok alatt el is tűnik.

Összegezve a fent leírtakat, az a kép rajzolódik ki a jelenlegi szemléletben, hogy a sízni nem tudók táborából minél több embert csábítsanak át a sízők táborába.
Ehhez arra van szükség, hogy minden apró kis akadályt elhárítsanak azoknak az útjából, akik ebben akadályoztatva vannak valamilyen szinten.
Ezért került most nagy hangsúly a gyerekekre, az idősebb korosztályra, a fogyatékkal élőkre, és a hátrányosabb helyzetben lévők bármilyen szintű segítségére.

És ha Mohamed nem megy a hegyhez, akkor a hegy megy Mohamedhez!
Ezt igazolja a müncheniek által, az olimpiai stadionhoz szervezett, világkupa-pontokat érő, parallel-szlalom verseny megrendezése is, mellyel még közelebb akarták hozni a sísportot a városlakókhoz, a kispénzű érdeklődőkhöz. Egy jegy ára mindössze 11 euró volt!

Egyébként az Interski-kongresszus nézői és résztvevői egy kívülállóknak nagyon érdekes (bár számomra eléggé egyértelmű) kísérlet során arról győződhettek meg, hogy egy 9 főből álló, különböző nemzetiségű újságírókból összeválogatott, 0 km-es kezdőként induló csoport tagjai hogy tanultak meg jól képzett oktatók segítségével 3 nap alatt úgy sízni, hogy aztán tudásukat a demo-lejtő nagyszámú közönsége előtt büszkén bemutathatták.

Ennek a kísérletnek az üzenete nagyon fontos, és minden egyes sívírus-mentes, még immunis ember fejébe jól belevésném, ha lehet:


“3 nap alatt bárki megtanulhat síelni!”

Csak ilyen egyszerű dolgokat kell megtanulni:


1 komment

Címkék: turizmus gyerekek tél síoktatás síőrültek síoktatók síelők sísuli interski

A bejegyzés trackback címe:

https://siorultek.blog.hu/api/trackback/id/tr732602606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hópapa · http://siorultek.blog.hu 2011.01.22. 13:04:21

A poszt pikantériája, hogy miközben mindenki a sízés mindenki számára történő elérhetőségéről papol, addig én nem tudok belinkelni(!) egy fotót a magyar demó-csapatról a fészbúkkra a kongresszus hivatalos médiapartnerétől.
Nem letölteni és feltölteni saját név alá, hanem egyszerűen csak egy, a képre mutató linket elhelyezni az üzenőfalon azért, hogy mindenki lássa az ügyes magyarokat.
Ráadásul egy olyan fotóról van szó, amiből hivatalosan ingyen nyomtathatok is akár magamnak nagy-felbontású példányt!
Fura, sóher világ ez! :o(