HTML

55. Egy kis nyári "pörgés". :o)

2011.07.11. 15:25 hópapa


























Az a nagy helyzet, hogy a szezont tulajdonképpen még el sem búcsúztattam rendesen, mert egyszerűen valahogy nem volt szívem, lelkem, erőm hozzá.
Egyszerűen csak véget ért, és én nem akartam búcsúzkodni, pátoszos dolgokon agyalni, amelyekkel elköszönést mímelhetek.

Gondoltam majd csak jön egy-két olyan esemény, amelynek hatására megint lesz egy kis kedvem a téllel, és a hozzá tartozó síőrültségekkel foglalkozni.
És jött. A meleg.
Ez a zsír-csöpögtető, szalonnaolvasztó, embert-próbáló kánikula.
Tudom, hogy 39 pozitív Celsius-fokban nem ennek a blognak lesz a legnagyobb az olvasottsága, de mivel elkezdtek rövidülni a nappalok, ezért most már elmondhatjuk, hogy pár napja ismét közeledik a tél. :o)

(Ha másról még nem, de a nyári tél közeledtéről szóltak már hírek a napokban!)
És nekünk ilyenkor, ha nem is túl vehemensen, de azért aktívizálódni kell!
Azoknak, akiknek van még egy kis félretett pénzük, és idejük egy adriai és egy balatoni hajókázás között, azoknak ajánlom, hogy nézzenek szét egy kicsit EBBEN a gelccser-ajánlóban.



A többiek meg ússzanak jó sokat a nyári táborban, görkorizzanak, kerékpározzanak, walkingoljanak nordicosan, túrázzanak mert ezek a mozgásformák mind-mind nagyon jól jönnek majd a szezon-kezdéskor.
Egyébként azt is egy kisebb jelnek vettem a blog újraindításához, hogy az egyik sportszerekkel foglalkozó áruházban megláttam néhány hanyagul eldugott sílécet a nyári cuccok polcai mögött.

Ilyen erővel akár ki is tehetnének pár lécet azoknak, akik inkább gleccserre mennek, mint vizisí-pályára.
No mindegy, a lényeg, hogy ha nem is napi rendszerességgel, de szép lassan majd elkezdek csepegtetni néhány témát, hátha valakinek jobban bejön a klímás szobában történő csöndes, fröccsel tuningolt, békés olvasgatás, mint az afrikai hőségben és 324-es UV-B sugárzásban végzett szabadidős tevékenység.
Amúgy meg mondom, amit tavaly: ilyenkor vannak kevesen a lécélezős síszervizekben! :o)))

4 komment

Címkék: meleg nyár gleccser sízés hütte síoktatás síőrültek síoktatók

A bejegyzés trackback címe:

https://siorultek.blog.hu/api/trackback/id/tr673057715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

illeskese 2011.08.10. 21:07:24

Nagyon király ez a blog, jó hogy rátaláltam. :) Azt hittem már, hogy én vagyok ilyen hó és síőrült, hogy nyáron is a telet várom, de szerencsére nem. :D

hópapa · http://siorultek.blog.hu 2011.08.16. 14:51:32

@illeskese:

Szia!

Örülök, hogy tetszik a blog! :)
Ha gondolod szavazhatsz is rá itt, az életmód blogok között:
goldenblog.hu/szavazas.aspx?bId=1925
Ha kijön valami jó eredmény, akkor hamarosan folytatom. :o)

illeskese 2011.08.16. 16:54:52

Nem kérdés, éppen a szavazáson találtam rá, és egyből erre is szavaztam. :)
süti beállítások módosítása