SÍŐRÜLTEK BLOGJA

A szezon végi hófoltsízésnek már számos példáját láthattuk eddig is, de most egy olyan verzióját mutatnánk be, amikor ez a klasszikus sí-őrültség az általunk oly kedvelt telemark stílussal ötvöződik!
A felvétel és a vágás nem igazán sikerült jóra, de maga az élmény megér egy ilyen kisebb posztot. ;)

Most, hogy vége az olimpiának, biztosan állíthatjuk, hogy az idei játékok egyik legkellemesebb meglepetését Miklós Edit szerezte, aki igazi "síőrültként" viselkedve, látványosan elkente lesiklásban (7. hely!) az alpesi levegőhöz jobban hozzászokott osztrák és német versenyzőket.
Sok dolognak kellett ehhez összejönni egyszerre.
Kellett hozzá először is Edit tehetsége, harciassága, vagánysága, áldozatkészsége, és az a rengeteg munka, amit ebbe a sportba beleölt.
Aztán jól jött a támogatás edzők, sportvezetők, támogatók, cégek részéről is.
Igaz ugyan, hogy az anyagi támogatás kissé akadozva érkezett be a címzetthez, de fő az, hogy végül is megérkezett.
A vs.hu weboldalon egy terjedelmes riport jelent meg, melyben Edit részletesen mesél az utóbbi idők történéseiről, kitűzött céljairól, segítőiről.
Ami engem a legjobban megfogott Edit mostani szereplésében, az nem is az a kiemelkedő eredmény, amit az olimpián elért, hanem az a látványos fejlődés, amelyik versenyről versenyre egyre magasabb pozíciókba hozta őt a ranglistán.
Pár hónappal ezelőtt még a negyvenvalahanyadik helyen ért célba, és azóta folyamatosan javított a helyezésein, egészen az olimpiai 7. helyig.
Mi ez, ha nem igazi síőrültség? :)
Editnek megvannak az adottságai, és a szisztematikusan felépített alapjai is ehhez a sporthoz.
Olyan helyen nőtt fel, ahol az emberek már zsenge gyerekkorukban megérzik a hegy hívó szavát, és ahol a szülők úgy viszik ki hétvégenként a kölkeket a pályákra, mint más a kutyát pisilni.
Csíkban természetes dolog a sízés, a hoki, a kori, és minden, ami téllel, hóval kapcsolatos.
Ott az 5 centis havazásra nem azt mondják, hogy: "időjárási katasztrófa", hanem azt, hogy: "no, ejsze itt a síszezony?"
Sok ügyes síző terem a Hargitán, és szerencsére egyre több az itthoni műanyag-pályákon, és a néha nagyon nehéz napokat megélő, állandó hóhiánnyal küzdő hazai sípályákon is.
De egyelőre úgy néz ki, hogy csak Miklós Edit hitte el magáról, hogy ha felcsatol két rendes lecet a lábára, akkor azzal ha törik, ha szakad, elnáspágolja az egész világot.
Én hiszem, hogy egy szép napon, ha minden összejön, tényleg elveri őket.
Semmivel sem jobbak ők a mi kemény, csíki lányunknál!
Edit mostani szereplései megmutathatják a kétkedőknek, hogy bárki, aki kellőképpen odateszi magát (és természetesen a nem elhanyagolható mennyiségű pénzt is), az bármikor felérhet a csúcsra, még egy olyan szakágban is, ami nem éppen a síkvidékkel gazdagon megáldott Magyarország húzó-sportja.
Edit egy ideális példakép!
Nem azt szimbolizálja, hogy drága luxusautókban pöffeszkedve ellavírozgat az NBVIII valamelyik szatellit-csapatánál "labdarúgó" megjelöléssel, hanem azt, hogy nagyon nehéz, és az élbolyhoz képest korántsem rózsás körülmények között, kitartó munkával, hittel és fanatizmussal el tud jutni oda, ahová az álmai, és a tenni-akarása elviszik.
És emiatt azt mondom, hogy minden iskolában kitehetik a fényképét valamelyik falra az ott tanuló diákoknak, mert Edit jó példakép. És még ennél is jobb lesz. :)
És ha csak egy, hozzá mérhető tehetség indul el az általa kitaposott ösvényen, már nagyon sokat nyertünk.
De Edit már nem csak saját magára gondol, neki már az utánpótlás felkarolása is nagyon fontos.
Lássuk, mit mond erről:

Kötelező program síőrülteknek!
1 nap és 5 óra múlva elkezdődik Sochi-ban a téli olimpia!
Az események főoldala ITT található!
Szerencsére jó pár magyar sportolónak is drukkolhatunk, néhányan komoly esélyekkel indultak ki a rendezvényre.
A síakrobaták és a snowboardosok elég komoly sérüléseket szedtek már össze, sokan panaszkodtak a pályákra, emiatt már átépítéseket is eszközöltek a szervezők.

Játékos kedvű olvasóink olimpiai tippversenyben is részt vehetnek, ha IDE KATTINTANAK!

Jó szórakozást, jó szurkolást!

Egy olyan hírt kaptunk, amely mellett nem lehet szótlanul elmenni!

Miklós Edit a 12. lett Val d'Isere-ben a Világkupa aktuális lesikló futamában!

A hatalmas stadionépítési lázban egy ilyen hírnek kiemelkedő szerep jut.
Nem azt mondom, hogy holnaptól a stadionok helyett építsünk műhavas sípályákat az iskolák mellé, hanem ...
De! Mégis csak azt mondom!
Az a szint, ahol Miklós Edit versenyez, már elég komoly anyagi áldozatokat követel.
De azért nézzük meg, hogy egy "nyamvadt" stadion hány sportolónak biztosít élvezetes sportolási lehetőséget a ráfordított horribilis költségekhez viszonyítva.
Csináljunk statisztikát arról, hogy hány milliárdba kerül, és ehhez képest hány ember sportol benne.
Mert szerintem nem annyi, mint amennyibe kerül.
Nincsenek pontos adataim arra vonatkozólag, hogy mennyibe kerül egy műhavas sípályát megépíteni.
Azt láttam, hogy műanyag elemeknek kb. 100 Euro/m2 az ára, ehhez jönnek még a felvonó, a világítás, a kiszolgáló helyiségek, és az üzemeltetés költségei.
Ezek nem kis összegek, de ha egyszer ezt a rendszert összeállítottuk, akkor onnantól egy jó csapattal, és jó szervezéssel futószalagon lehet "kitermelni" a kis sízőpalántákat.
A sízés jótékony hatásáról nem kell mesélnem, a tények elég egyértelműek.
A sízést választó gyerekek jobban tanulnak, nyitottabbak a világ dolgaira, szélesebb a látókörük, természettudatosabb életmódot követnek, ami nem egy elhanyagolható szempont a mai világban.
Ha megszaporodnak a műhavas pályák, akkor ezek a gyerekek is egyre többen lesznek, és az egyre jobb lesz az országnak is.
Nem azt mondom, hogy Dzsudzsák Balázs ne legyen példakép a fiataloknál, de ajánlom, hogy kövessük figyelemmel néha a Miklós Edit-éhez hasonló, igen küzdelmes pályafutásokat is, mert az reményt adhat olyan helyzetekben is, amikor kilátástalannak tűnik a helyzetünk.
Miklós Edit most sítörténelmet írt a festői szépségű Val d'Iser-ben.
Magyar sítörténelmet!
Szeressük őt ezért, és azért is, amiért talán most elindít egy olyan folyamatot, amivel néhány tehetséges magyar síző előtt utat tör a következő esztendőkben a sportpolitikai ösvényeken.
Ha merünk nagyot álmodni, akkor tűzzük ki magunknak célul azt, hogy mi legyünk a világon a legtöbb műhavas pályát üzemeltető kis ország! :)
Ha olvassa egy sportközgazdász a soraimat, akkor számolja ki nekem nagy vonalakban, hogy egy Fradi/Felcsút/Debrecen-stadion költségéből mit lehetne kihozni.
Csak 10m szélességben, és 50m hosszúságban gondolkodjunk, a könnyebbség kedvéért. ;)
És addig, amíg épülnek a pályáink, vegyünk példát Editről, hogy miként lehet a lesiklás fárasztó meneteire bárhol, és bármilyen helyzetben edzeni egy kicsit:

Bizonyára sokan halottátok már, hogy változnak az OKJ-s képzések feltételei.
Éppen ezért azt javaslom, hogy aki még viszonylag olcsóbban szeretne egy nagyon klassz szakmához jutni, az olvassa el a azokat az oldalakat, amelyeken sportoktatói képesítés megszerzését hirdetik!

TF Felnőttképzési Csoport sportoktatói tanfolyam.

SKI C.U.L.T. alapfokú síoktatói tanfolyam

Síoktató-képzés folyik még a Fitness Akadémia és az ISE (Iskolai Síoktatók Egyesülete), a Budai Sportoktató Akadémia, és a Snowsports Academy szervezésében is!

További olvasnivalók a témában a sielok.hu -n.

Ne gondolkozz, vágj bele! :)

Január 21.-én, szombaton a mindössze 200km-re lévő, szlovákiai Donovalyban csaphatnak össze Magyarország tehetséges (és kevésbé tehetséges) sízőpalántái.

Az alábbi felhívás az SMSz weblapjáról származik, és bízom benne, hogy a nagy számok törvénye alapján sikerül majd egy jó csapatot találni ehhez a számomra eléggé fontosnak tartott weblapnak az újratervezéséhez.
A jelenlegi weblap sajnos több sebből vérzik, viszont az újnak nagyon hatékonynak és hasznosnak kellene lennie, ezért mindenkinek sok sikert és jó brainstormingolást kívánok!
És habár a feltételek eléggé jól behatároltak, azért az egyedi ötleteket, alternatívákat és megjelenési koncepciókat nem árt bevillantani, mert ez még egy eléggé képlékeny dolog, és minden jó ötletre, tanácsra szükség van.
Akinek vannak még észrevételei a weblapkészítéssal kapcsolatban, az írja meg bátran a lentebb megadott e-mail-címre, vagy akár ide is kommentben, majd legfeljebb továbbítom.

És akkor íme a felhívás szövege:

"A Síoktatók Magyarországi Szövetsége honlapja megújításán dolgozik.
A cél egy látványos, vonzó, dinamikus (és dinamikusan változtatható tartalmú) új honlap létrehozása. Elképzeléseinket a csatolt leírás tartalmazza.
Ennek megvalósítására kérünk műszaki~ és árajánlatot Önöktől. Kérjük, hogy az új honlap létrehozása és a jelenlegi honlap (http://www.sioktatas.hu) tartalmának átvitele az új honlapra az ajánlatban külön szerepeljen.

Kérjük, hogy ajánlatukat 2011. október 8 24:00-ig tegyék meg.

Kérjük, hogy ajánlataikat, illetve esetlegesen felmerülő kérdéseiket az ujhonlap@sioktatas.hu  e-mail címre küldjék.

Az új honlap specifikációja

ITT a végeredmény!

Az a nagy helyzet, hogy a szezont tulajdonképpen még el sem búcsúztattam rendesen, mert egyszerűen valahogy nem volt szívem, lelkem, erőm hozzá.
Egyszerűen csak véget ért, és én nem akartam búcsúzkodni, pátoszos dolgokon agyalni, amelyekkel elköszönést mímelhetek.
Gondoltam majd csak jön egy-két olyan esemény, amelynek hatására megint lesz egy kis kedvem a téllel, és a hozzá tartozó síőrültségekkel foglalkozni.
És jött. A meleg.
Ez a zsír-csöpögtető, szalonnaolvasztó, embert-próbáló kánikula.
Tudom, hogy 39 pozitív Celsius-fokban nem ennek a blognak lesz a legnagyobb az olvasottsága, de mivel elkezdtek rövidülni a nappalok, ezért most már elmondhatjuk, hogy pár napja ismét közeledik a tél. :o)
(Ha másról még nem, de a nyári tél közeledtéről szóltak már hírek a napokban!)
És nekünk ilyenkor, ha nem is túl vehemensen, de azért aktívizálódni kell!
Azoknak, akiknek van még egy kis félretett pénzük, és idejük egy adriai és egy balatoni hajókázás között, azoknak ajánlom, hogy nézzenek szét egy kicsit EBBEN a gelccser-ajánlóban.



A többiek meg ússzanak jó sokat a nyári táborban, görkorizzanak, kerékpározzanak, walkingoljanak nordicosan, túrázzanak mert ezek a mozgásformák mind-mind nagyon jól jönnek majd a szezon-kezdéskor.
Egyébként azt is egy kisebb jelnek vettem a blog újraindításához, hogy az egyik sportszerekkel foglalkozó áruházban megláttam néhány hanyagul eldugott sílécet a nyári cuccok polcai mögött.
Ilyen erővel akár ki is tehetnének pár lécet azoknak, akik inkább gleccserre mennek, mint vizisí-pályára.
No mindegy, a lényeg, hogy ha nem is napi rendszerességgel, de szép lassan majd elkezdek csepegtetni néhány témát, hátha valakinek jobban bejön a klímás szobában történő csöndes, fröccsel tuningolt, békés olvasgatás, mint az afrikai hőségben és 324-es UV-B sugárzásban végzett szabadidős tevékenység.
Amúgy meg mondom, amit tavaly: ilyenkor vannak kevesen a lécélezős síszervizekben! :o)))

Találós kérdés: mi látható a fenti képen?
Neeem, nem egy frissen ratrakolt sípálya, hanem a beugratás kedvéért ez egy általam “ratrakolt” vajkrémes kenyér, de egy jól előkészített sípálya is nagyjából így szokott kinézni. :o)
A mai sízők többsége szerintem a síbotjába is dőlne, ha reggelente nem ilyen szépen ápolt pályákon kezdhetné a napi km-gyűjtést.
Sok síző azt sem tudja már, hogy mi az a bucka, a túrt hó, vagy egy kemény jégpálya a lejtőkön, mert hozzászokott a jól ápolt pályákhoz.
De minek is köszönhetjük ezt az áhított, kora reggeli, végeláthatatlan, párhuzamos kokain-csíkoknak tűnő hó-szőnyeget?
Olvass tovább, és megtudod!

Aki nem tudná, hogy mit jelent a címben szereplő latin mondat, annak lefordítanám: “Gyorsabban, magasabbra, erősebben!”.
Ez a buzdító mondat alapvetően az olimpiák jelmondata, de a sportvilág minden területén örök érvénnyel bír.
Igen ám, csak a sok rekordot, és a kiemelkedő emberi (vagy éppen ember-feletti) teljesítményeket látva mindig felmerül a kérdés, hogy: szép dolog a határok kitologatása a lehetetlen szintjén túlra, de meddig lehet ezt még csinálni, és meddig érdemes?
Ennek a posztnak az adta az apropóját, hogy egyre gyakrabban olvastam arról, hogy igen komoly kvalitásokkal rendelkező élsportolókat hogyan tesz hosszú időre parkolóra egy-egy komoly, sokszor életveszélyes bukás a sípályákon.
Kíváncsi lennék rá, hogy egy szülő hogyan élné meg például a TV-képernyő előtt ülve a Hans Grugger által produkált, majdnem halálos balesetet, amelyet a kitzbüheli lesiklópályán sikerült összehoznia.
Az egész ellentmondásos helyzettel az a gond,

Sajnos nem a demó-csapat sikeres produkciójának hosszas elemzése és agyba-főbe való dicsérete (bár erről is volt szó) történt a stúdióban, hanem egy eléggé érdekes beszélgetés zajlott ma reggel az mtv1 reggeli műsorában dr. Egri Katalin SMSz-elnök és Ozsváth Miklós szakmai elnök-helyettes részvételével,



















melynek témája egy régóta fennálló probléma: a külföldi síoktatók munka-vállalásának feltételei, nehézségei az alpesi országok (A, I, F) sípályáin.
A beszélgetés teljes anyaga itt látható:

A téma évek óta neuralgikus pontja a síoktató-társadalomnak, és a mostani Interski Kongresszus kapcsán ismét reflektorfénybe került.
Azt tudni kell, hogy a probléma hátterében rengeteg pénz, beképzeltség, és jogalap nélküli negatív diszkrimináció áll.
Az alpesi országok képviselői úgy gondolják, hogy mivel Európában a látványukban karakteresebb hegyek az ő tehénpásztor talpuk alá nőttek, ezért ők dönthetnek mindenről, ami síoktatás címszó alatt Európában történni fog.
“Alpesiék” fantasztikus ötlete a problémák gyors rendezésére és a szakma becsületének magas szinten való tartására az ominózus EUROTEST.
Ez tulajdonképpen nem más,

Szeretném a poszt elején leszögezni, minden objektív tény ellenére, hogy számunkra ő itt a kép közepén az igazi bajnok! :o)
































Nem tudom, hogy az én fiamban mi marad majd meg ebből a vasárnapi, számára történelmi napból (2011.01.30.), de azt tudom, hogy én a mai napig tisztán emlékszem életem első sí-versenyére, pedig az sem tegnap volt.
Alig pár, mogyorófa-vesszőből megfaragott kaput kellett csak kikerülnünk egy meredek pálya-szakasz enyhe lejtésű végében.
Én akkor, 7 évesen egy 150 centi hosszú (szó szerint hosszú), kantni és műanyag talp nélküli, ocsmány-kék, TURIST nevű faléccel (hosszában fehér-fekete kockás matrica-csík optikai tuningnak), rajta egy Kandahar-rendszerű kötéssel, és egy délelőtt 11-re mindig garantáltan átázó bőrbakanccsal szálltam versenybe.
A többiek sem voltak sokkal jobban felszerelve, max. a tehetősebbeknek volt már kantni, ideális esetben meg műanyag talp is a lécén.
A nagyon jól eleresztetteknek esetleg már került valahonnan egy csatos, duplafalu bőrbakancs is, a magasított verzióból, ideális esetben már egy műanyag is a kezdeti szériákból.
Arra határozottan emlékszem, hogy a nézők(szülők, edzők) minden egyes gyerek futamánál hatalmas hangorkánt hoztak össze, hophophop-oltak keményen, szurkoltak vehemensen, ahogy ilyenkor azt kell.
És mi nagyon élveztük ezt.
Az volt a szép az egészben, hogy a verseny végén mindegyikünket a dobogó legfelsőbb fokára szólítottak, és mindenki egy I. helyezést hitelesítő oklevelet vihetett haza, azzal a kitétellel, hogy mindegyikünk esetében megemlítették az eredmény-hirdetés során, hogy ki, miben volt kiemelkedő.
Én már akkor is a pofázásaimért vehettem át oklevelet, ugyanis végig-kommentáltam az egész versenyt (talán ebből is alakulhatott ki az évek során az ebben a blogban is tapasztalható grafomániám).  :o)
Nos, azt nem tudom, hogy az én fiam megéri-e majd azt az örömet, hogy több mint 30 év múlva együtt sízhet, és változatlan harci hévvel versenyzhet majd a gyerekkori csapattársaival, szüleivel, és saját gyermekeivel, mint ahogyan az a mi kis összetartó közösségünknek sikerült, a tavalyi után idén már másodszor, most egy 107 fős(!) táborban.
Ebben csak bízni tudok, de egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy az akkori emberi kapcsolatok felérnek a maiakkal.
Minden esetre erre a versenyre emlékezni kell, mert ebből lehet táplálkozni az elkövetkezendő években.
Annak nagyon örülök, hogy bimbózó sí-életének első “nagy” menete után



a kocsiban az volt az első mondata, hogy: “Apa, mikor megyünk legközelebb versenyre?”
Mondta mindezt úgy, hogy most elsőre “csak” a 13. helyen végzett a 18 fős mezőnyben.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy

Kedves síőrültek és a még mindig immunisak! :o)

Január 15-21. között a síoktatás bölcsőjeként is ismert ausztriai St. Anton am Arlbergben tartották a négyévente megrendezésre kerülő Interski Kongresszust, amely a világ síoktatóinak legnagyobb szakmai találkozója, és egyben leglátványosabb megnyilvánulási helyszíne.
Az alábbiakban sí-életem első (de korántsem utolsó!), igazi interjújának szövegét olvashatjátok, melyet Ozsváth Miklóssal,




















a Síoktatók Magyarországi Szövetségének elnök-helyettesével, a magyar síoktató-válogatott (demó-csapat)  szakmai irányítójával, a “A Sízés +3” című könyv szerzőjével, és rengeteg magyar síoktató “nevelőapjával” készítettem.
A kezdeti bakikért előre is elnézést kérek! :o)

Íme az interjú szövege:

1.Mi az az egy szó, ami most elsőre így eszedbe jut erről a kongresszusról?

Annyira összetettek az élmények, annyi tennivaló, annyi fejmunka volt kint, hogy nem tudom egy szóba sűríteni.

2. Mi a legnagyobb hozadéka szerinted ennek a mostani kongresszusnak?

A külföld felé a magyar síoktatás elismertségének növelése, ami a mostani sport-politikai viták idején még nagyon hasznos lehet. Belföldi szempontból számomra a határozott visszaigazolás arra nézve, hogy világszínvonalú a síoktató-képzésünk, és nagyon logikus és jól működő a tematikánk.

3. Mi vagy ki lepett meg a legjobban ez alatt az egy hét alatt? Mi volt a legfurcsább élményetek?

Kellemes értelemben jól esett látni, ahogy összeáll az utóbbi évek munkája. Meglepett – és egyben zavarba is hozott -, hogy mennyire nyíltan és sokféle módon fejezik ki az elismerésüket a világ legjobb szakemberei. És meglepett, hogy egyik-másik nagy nemzet mennyire gyenge produkciókat hozott.

4. Miket tartasz az elkövetkezendő öt év legígéretesebb vagy legérdekesebb fejlődési irányainak
a. síoktatási
b. technikai
c. vendéglátói
d. régió-fejlesztési szemszögből tekintve?

Alulról kezdem: turisztikai és marketing szempontból inkább kérdések merültek fel, mint válaszok (bár ez így van már hosszú évek óta). Nem sok jót ígér, hogy a hangadók még mindig az amerikai fogpasztamosolyos, MLM-előadásokon tapasztalható “profi” előadások semmitmondó körítéseiben látják a megoldást, és nem jönnek rá, hogy egyszerűen az üzleti logikát kicsit hátrébb kellene tolni. Szerintem okosabb lenne az a hozzáállás, hogy élvezzük a tél világát, és nem baj, ha emellett meg is élünk belőle. Jelenleg még mindig a profit az első, és ezen belül keresik a megoldást.

Sítechnikában látunk változásokat, amelyek szimpatikusak és jól illeszkednek a magyar organikus tematika logikájába. Ezeket már elkezdtük beépíteni és elemezni a demócsapat műhelyében, és jól működőnek látszanak, így elképzelhető, hogy lassan beépülnek majd a tematikába is.

Síoktatási szempontból azt kell látni, hogy a haladó technikákban vannak ugyan eltérések, de ezek nem óriásiak. Ugyanakkor vannak olyan országok – tipikusan a nagy alpesi országok – ahol az alapiskola egyáltalán nem illeszkedik a haladó iskola sítechnikájának logikájába, sőt ez a néhány ország mintha inkább visszalépne az időben. A legtöbb ország azonban hozzánk hasonlóan szervesebben illeszti az alapiskola tematikáját a végcélhoz. A visszajelzések alapján úgy tűnik, hogy a magyar – Kovács Tamás – által megalapozott logikája legkövetkezetesebbek és legalátámasztottabbak közé tartozik.
Ha az alpesi országok ezt az irányt folytatják, jó esélyük van arra, hogy még jobban lemaradnak.

5. Milyennek tartod a magyar csapat teljesítményét ezen a kongresszuson, és milyennek láttak minket a nagy sí-nemzetek képviselői?

A külföldi véleményekről már rengeteg rövid színes hír látott napvilágot, ráadásul ha a valóságról számolok be, nagyképűnek fogok tűnni.
A magam részéről az élmezőnybe helyezném a magyar válogatottat, de pl. az amerikaiak azt mondták, hogy szerintük mi voltunk a legjobbak.
A srácok visszajelzése alapján néha már zavarbaejtő volt a sok dicséret (pl. egy workshopról hazafelé tartva a síbuszon nem a workshopot tartó kollégának gratuláltak a többiek, hanem a magyar oktatóknak).
Számomra a legszebb a sikerben az, hogy a magyar demócsapat nem valami elitgárda, ahová fantasztikus tehetségeket válogattunk össze, hanem egyszerű síoktatók, akik sok szorgalommal érték el ezt a tudást. Ez azt mutatja, hogy az itthoni síoktatás hatékonyan képes világszínvonalú síelőket nevelni, ha megvan bennük az odaadás.

6. Hogy sikerült az újoncok beilleszkedése a demó-csapatba?

Eleinte voltak feszültségek, hiszen akik már 10-15 éve együtt síelnek, lényegesen előrébb voltak. Később elfogadták a nagy csapattal kapcsolatos döntésemet, és mindenki belátta, hogy csak együttműködve lehetünk sikeresek. A régiek részéről ez némi önfeláldozást igényelt, az újaknak pedig meg kellett küzdeni a nagyon nagy elvárások terhével. A végén összeállt a csapat, de teendőnk még bőven maradt.

7. Hogyan sikerült megoldani a kényszerűségből hirtelen 6 fősre csökkentett csapat összeállítását és kialakítani az "ad-hoc" gyakorlatot?

Este mérgelődtem rajta, reggelre felébredve viszont már láttam a fejemben a gyakorlat vázát. Gyorsan eldöntöttem, kik fognak síelni benne, felfelé a liften egy kabinban utaztunk, ahol pontosítottunk, és kitaláltuk a számolást hozzá. Onnantól már csak kipróbálni, gyakorolni, a látvány szempontjából pontosítani, tanulni és csiszolni kellett. Szerencsére elegendőnek bizonyult erre a rendelkezésre álló pár óra.

8. A nagy létszám koordinálásán kívül mi okozott még fejfájást a fő gyakorlat összeállításában?

Fejfájást szerencsére semmi. Számos nehéz pont van benne, de nem volt kétségem, hogy meg tudják csinálni. Gyakran előfordul, hogy elsőre úgy tűnik, lehetetlent kérek, de ilyenkor csak azt szoktam mondani, vagytok annyira jók, hogy valahogy megoldjátok.
A válasz ilyenkor többnyire valami olyasmi, hogy: “Normális vagy? Tudod mennyivel megyünk, amikor ezt vagy azt kell csinálnunk? Na jó, megpróbáljuk, ha szerinted így néz ki jól.”
Tudtam, hogy van esélyünk megcsinálni a gyakorlatot, de úgy éreztem, ehhez kell a szerencse is. Szerencsére kint a kongresszuson valami “átfordult” a csapatban, és elkezdett megtörténni az a fajta együtt-sízés, amiben régóta reménykedtem. Attól kezdve inkább úgy éreztem, hogy a gyakorlat alapvetően megvan, inkább csak elrontani lehet, vagy tovább finomítani kell, de a szerencse már nem érdekelt.

9. Erre nem kell névvel válaszolni, de van-e kedvenced a demós "gyermekeid" között? :o)

Nincs. Mindenkihez fűz valami személyes. Sok éve rengeteg munkát végeztünk együtt. Tudják, hogy tudok durva vagy kemény lenni, de alapvetően mindent a saját belső motivációjukra alapozok. Ne azért tegyenek meg valamit, mert rákényszerítettem őket, hanem azért mert ők is ezt akarják. Ez egyfajta baráti-családi viszony, még ha nem is járunk össze rendszeresen (bár egyáltalán nem bánnám, ha valamelyikük váratlanul beállítana valami problémájával, vagy csak inni egy sört). Az viszont természetes, hogy van akiben jobban megbízom, van akiben kevésbé, és látom, hogy ki milyen feladatra alkalmas inkább.

10. Az általam látott bemutatók közül nekem az osztrákoknak a szép, félkörös hullámokban leömlő gyakorlata tetszett a legjobban, de sajnos elég kevés gyakorlat került fel egyelőre a világhálóra, így a véleményem csak részleges lehet.
Szerinted kiknek a gyakorlata volt nagyon erős, vagy emelkedett ki látványosan a többi ország bemutatói közül?

Egészében az osztrákok voltak erősek (többek között az általad említett Walzer nevű 24-fős gyakorlattal), valamint a svájciak mindig nagyon erősek. Kreatív gyakorlatokat hoznak, jó sítudással, ötletes megállásokkal, bár a záróünnepély nem igazán jött össze nekik. A többi nemzet esetlegesen, egy-egy gyakorlat erejéig hozott valami érdekeset.

11. Melyek volt az általad látott workshopok közül a legérdekesebbek, és miért?
Negatív. Mivel az első napon eltéptem az elülső térdszalagom, egyetlen workshopra sem jutottam el .

12. Az egyik előadáson előkerült egy nagyon titkos projektnek tűnő, összecsukható síléc egy tokból.
Sikerült-e közelebbről megtekinteni ezt a lécet, és szerinted van-e bármilyen létjogosultsága?
Látsz-e benne olyan hibát, ami kérdésessé tehetné a tömeges elterjedését?

Ezen sem voltam ott....

13. Mi volt a legkellemesebb élményed ezen a héten?

Amikor láttam, hogy összeálltak a gyakorlatok, különösen a záróünnepélyen.
Nagyon várták már csapattagok a sikert a sok munka után, és akkor már láttuk, hogy ez is összeállt.

14. Vannak-e negatív érzéseid a kongresszus kapcsán, és ha igen, miből adódnak ezek?

Szervezési szempontból a kongresszus lényegesen jobb is lehetett volna. Talán ez okozott kis hiányérzetet.
A másik pedig, hogy a sérülés miatt, a pálya aljából kellett néznem a workshopunkat.

15. Van-e a különböző nemzetek vagy éppen sí-iskolák oktatási tematikájában olyan elem, amely még a mai napig is vitákat generál egy ilyen kongresszuson?
Ha igen, melyek ezek?

Szinte minden ország ilyen, de éles viták nincsenek. Az udvariasság ennél erősebb. Alapvetően a japán-koreai stílus nagyon eltérő, illetve az alpesi országok alapiskolája meglehetősen maradi.

16. Képviseltette-e magát a kongresszuson olyan ország, vagy síiskola, amelynek markánsan különbözik a síoktatásról felállított koncepciója a többiekétől?

Az előzőben említett szerint a japán és a koreai ilyen, a rotációval és a nagy bedőlésekkel.

17. Lényeges kérdés.
Lesz-e változás a nem alpesi országokból érkező síoktatók munkavállalási feltételeiben?

Reméljük. És ők is remélik. Csak a két reménykedés között az eltérés ellenkező előjelű. Most még nem lehet megjósolni a végső kimenetelt, de bízunk benne, hogy a mi forgatókönyvünk válik valóra.

18. Úgy érzem, hogy a magyar csapat formaruhája az idén média-technikai szempontból is nagyon jól eltalált volt, ugyanis a vérszegény módon csepegtetett fotóalbumok szinte mindegyikében szerepeltetek, még akkor is, ha kevés képet közöltek az illetékesek.
Kinek vagy kiknek a ruhája, megjelenése tetszett még nektek?

A nyertes ruha a miénk volt, amelyik egy Fundango ruha kissé módosított és pirossal ellátott változata egy piros Atomic bukóval. A pálya tetején a csapat olyan volt, mint egy magyar zászló. A másik nagyon szép ruha az osztrák volt.

19. Úgy vettem észre, hogy a  kongresszus egyik fő üzenete az volt, hogy a sízés minél nagyobb tömegek számára váljon elérhetővé.
Idősek, gyerekek, fogyatékkal élők, és hátrányos helyzetűek tömeges bevonásáról szóltak az előadások.
Ez gondolatnak szerintem is csodálatos, de milyen anyagi támogatásokat és lehetőségeket vizionálnak az előadók, amikor a sízésből igazi tömegsportot szeretnének kreálni?
Mitől lesz olcsóbb a síléc, a felvonójegy, a szállás, vagy éppen a síoktatás?
Hogyan kell elképzelni a szegényebb, hátrányosabb sorsban élők felzárkóztatását az igazi sí-élethez?

Itthon ez még hosszú idő lesz. Majd ha az állam felismeri, hogy a rehabilitáció nem költség, hanem megtérülő befektetés. Addig minden marad így.

20. Miközben manapság gyerekek milliói töltögetik fel naponta a legújabb fotó-, és videó-galériájukat a világhálóra, az Interski hivatalos csatornáin valahogy nem igazán láttam tömeges fotóalbum, vagy videó-megjelenéseket. Láttam ugyan az előadások egy részét, néhány kép is felkerült a főoldalra, de a rendezvény nagyságához mérten én egy kicsit fukarnak éreztem a megjelenéseket.
Még az Interski Facebook-csatornájára is csak napi 5-20 kép került fel.
Mivel a rendezvénynek volt egy fizetett média-felelőse, aki a kiadott sajtó-anyagokért felelt, ezért én úgy éreztem magam ebben a pár napban, mintha egy picit át lennék verve.
Mert miközben mindenki arról tartott magasröptű előadásokat, hogy a sízést minél nagyobb tömegek számára kell elérhetővé tenni, aközben én egy adott pillanatban olyan helyzetbe kerültem, hogy egy hivatalosan letölthető és nyomtatható, a magyar csapatról készült (egyébként nagyon klassz) képnek a linkjét(!) nem tudtam elhelyezni egy Facebook üzenőfalon, mert egy gondosan elhelyezett script ezt megakadályozta, és a belinkelt kép egyszerűen láthatatlanná vált.
Tudsz-e erről valamit, és ha igen mi a véleményed erről a hozzáállásról?

A felvetés jogos. Nekünk kicsit sűrű volt kint a program ahhoz, hogy ezt kezeljük, és bizony most a tíznapos távollét utáni civil dolgainkat rendezzük, miközben néhánya már nincsenek is itthon.
A szervezők részéről viszont nincsenek ezzel kapcsolatos információnk. Nekünk úgy tűnt, hogy Koreában ez kicsit jobban meg volt szervezve.

21. Mint tudjuk, a következő kongresszus Argentínában lesz.
Ez az anyagilag eléggé megterhelő tény nem igazán könnyíti meg a más kontinensről odainduló delegációk helyzetét.
Ezt a sikeres kongresszust látva, fogalmazódott-e meg bárkinél olyan igény, hogy legyen egy könnyen megközelíthető, költségkímélőbb, kizárólag európai seregszemléje a síoktatásnak, ami mondjuk valamilyen szinten váltott üzemmódban, mondjuk 2 éves eltolással működhetne az Interski kongresszushoz képest?

Valahogy Bulgária nem volt elég vonzó, Finnország esetében viszont mindenki megijedt a januári sarkkörön túli hidegtől és sötéttől. Kicsit tartok Argentínától, annál is inkább, hogy legalább két hétre kell utaznunk a felkészülés miatt, hiszen ebből a szempontból szeptember nem ideális időpont. Viszont bízom abban, hogy az argentinok meg akarják mutatni, hogy egy déli nép is tud jól szervezni.

+1 bónusz kérdés:

22. Milyen új, a kongresszuson tanult, ellesett, ajánlott elemek kerülnek majd be a magyar síoktatás tematikájába a következő hónapokban, években?

Inkább inspiráló ötletek, gondolatmenetek.
A konkrét tematikai ötleteknek alapos szűrőkön kell átmenni ahhoz, hogy valóban szervesen beilleszkedjenek a tematikába, ne idegen testként viselkedjenek.
Nem is annyira azt várom el a kollégáktól, hogy minden látott újdonságról betűhűen beszámoljanak. Fontosabbnak tartom, hogy ha hasznosnak tartanak valamit, próbálják ki, használják, alakítsák át, és ha a szűrőjükön hasznosnak bizonyult, rajtuk keresztül majd beépül a közös tematikai tudatba.
Megbízom bennük, kitűnő szakemberek, biztosan jól dolgozzák fel a hallottakat.
Lesz változás néhány elemben, de ezek részben a logikai gondolatmeneteket fogják érinteni, bár – ahogy feljebb már írtam - egy kisebb sí-technikai változás is tolakszik, hogy szeretne megjelenni a tematikában, de még dolgozunk rajta.

Kedves Miklós, nagyon szépen köszönöm az interjút, és mihamarabbi gyógyulást kívánok a magam, és a Síőrültek Blogja olvasóinak nevében!

Ünnep van! Elértük a félszázadik masszív posztot! :o)

Mielőtt ajánlanám a programokat, azzal kezdeném, hogy hosszas várakozás után végre megkaptuk a magyar demó-csapat  fergeteges gyakorlatairól az első használható videót!
A felvételek önmagukért beszélnek, és a nagy nemzetközi sikert is hozó részvételért a Síőrültek Blogja gratulál az SMSz minden tagjának, és a lelkes szurkológárdának, aki ebben a buliban résztvett:

Most, hogy vége az Interski Kongresszusnak, és még a schladmingi szlalom-verseny is véget ért, bevallom, van bennem egy kis információs űr, de aztán ahogy egy kicsit körbenéztem a sízős portálokon, találtam egy csomó jó programot, amit most megosztanék a tisztelt olvasó-közönséggel.
Szerencsére a tél visszatért, hideg van, néha esik egy kis hó is, és a hideg miatt mehetnek a hóágyúk is.
Lássuk a közeli napok, hetek sűrű programajánlatát:




































A langyos idő miatt elhalasztott II. eplényi Snow Day ezen a hétvégén, egész pontosan január 28.-tól 30.-ig kerül megrendezésre.
A program nagyon gazdagnak és változatosnak ígérkezik, és mivel nagyon sok (8) szakág képviselteti majd magát a rendezvényen, ezért mindenki megtalálhatja majd a magának való témakört. Versenyek, vetélkedők, bemutatók, és még sok más program várja az érdeklődőket, akik a Kongresszusi Központ külső parkolójából reggel hétkor induló busszal is mehetnek Eplénybe.

Szintén ezen a hétvégén,

Miközben bámulom a magyar demó-csapat pöpec kis bemutatójának fényképeit, itthonról próbálom a lassan és fukar módon csepegtetett információkból kiszűrni ennek a hatalmas, kongresszusi síőrületnek az üzeneteit, és keverem őket a saját, sajnos egyre csak burjánzóbb gondolataimmal.



























Az már tisztán előtűnik az előadások mondanivalójából, hogy a sízés csodálatos világába sokkal több embert kellene bevonni.
Emellett több, nagyon is racionális érv szól.
Az teljesen egyértelmű, hogy elsősorban a sportolásba, az aktív életmódba, a közösségi élményekbe tömegesen bevont sízők járnának a legjobban, de nyilván, az sem egy elhanyagolható tény, hogy a vállalkozói oldal sem járna rosszul azzal, ha sokkal népesebb lenne a sízők tábora.
Egy ilyen folyamatnak ugyanis nagyon komoly gazdaság-élénkítő hatása van, és az hosszú távon mindenkinek jó.
A másik nagyon lényeges gondolat az az, hogy ne legyen társadalmi, faji, életkori, egészségügyi akadálya annak, hogy valaki megismerkedjen a sízéssel!

Az egyik videón például azt láttam, hogy amerikai és finn síoktatók osztrák gyerekeket tanítottak sízni és snowboardozni. Angolul!

Olvass tovább, és lássuk csak, milyen pozitív hozadéka lehet egyetlen ilyen élmény-adagnak!
 

A világ legnagyobb síoktatós bulijáról, az Interski Kongresszusról sajnos még csak csepegtetve érkeznek az infók, de azért akadnak már szép számmal anyagok.
A hivatalos oldalon elég kevés videó jelenik meg, pedig én azt vártam volna, hogy itt napi több tíz videó, és több száz fotó kerül majd feltöltésre, ehhez képest pedig elég gyengus a weboldali teljesítmény.
Pedig látnivaló, és hallgatnivaló akad bőven.
Naponta mennek a komoly előadások, workshopok, látványos bemutatókat tartanak a demócsapatok, a freestyle-osok valósággal szétugrálják a szent-antoni ózonréteget, sífutók, telemarkosok, és mozgáskorlátozottak tartanak jobbnál jobb bemutatókat.
Feltűnt az egyik előadáson például egy középen összecsukható síléc prototípusa is, ami szerintem a  későbbiekben még komoly téma lesz itt, csak kapjak róla rendes anyagot!
Az osztrák vendéglátók (egész pontosan a hadsereg és a St.Christoph am Arlberg Síakadémia csapata) katonai járművel húzták fel éjszakai freeride-olásra a bátor résztvevőket, ami szerintem biztosan hatalmas élmény lehetett.
Külön öröm számomra, hogy a kongresszuson kiemelt figyelmet kapott az a téma, amellyel én itt a blogon korábban már foglalkoztam, és ez az idősebb korosztály bevonása az aktív, sportos életmód világába.
A téma nagyon érdekes, és jól mutatja az előadók igyekezetét az, hogy megpróbálták úgy tálalni a mondanivalójukat, hogy közben például szivaccsal kitakart síszemüvegeket osztottak szét a hallagtóságnak azért, hogy érzékeltessék az idősebb korosztály valós korlátait, viszonylag csökkent képességeit.
Pont ezek azok a tényezők, amelyek kiemelik a síoktatók empatikusságra törekvő szerepét abban, hogy a pályán inkább társként funkcionáljanak, semmint egy olyan “kiképző őrmesterként”, aki minden áron bele akarja verni a tanítványába az “isteni tudást”.
Bár még masszív magyar tudósításokat és anyagokat nem kaptunk, azért egy két kóbor videófelvételen rendre feltűnnek a mieink is.
Szerencsére az idei formaruhájukról elég hamar fel lehet ismerni őket. :o)
Itt például 4:40-től láthatjuk a csökkentett létszámú (6 tagú) csapat bemutatóját:

Ezúton szeretnék megkérni minden olvasót, szakembert és résztvevőt, a síelés igazi megszállottjait, hogy akinek bármilyen, a kongresszussal kapcsolatos anyaga, linkje, fotója van, az ossza meg velünk, hadd tanuljon a nép!
(Ha már engem senki nem vitt ki tudósítónak a helyszínre.) :o(

Köszönöm.

Amíg tart ez langyos időjárás, addig mesélek még egy kicsit nagy kedvencemről, a SÍBOT-ról.
Ha már sikerült elkerülni a bambuszból készült, illetve a régi szovjet ipar által medve-, és emberölésre is kiválóan alkalmas Vostok típusú botokat, és beszereztük álmaink botját(avagy botjait), akkor nem árt, ha megtanuljuk használni is őket!
Mert a bot, az kell. Még a profiknak is!
Igaz, hogy vannak pillanatok, amikor ők is bot nélkül mennek, de az csak azért van, hogy fejlesszék az egyensúlyérzéküket, és nagyobb lécbiztonsággal haladjanak a kapuk között.
Bár teljesen triviális dolognak tűnik, mégis nagyon sokan használják helytelenül a síbotokat.
És itt most nem csak a tartásról, a kezek, csuklók mozgásáról, hanem

Ha nem vigyázunk, ÍGY járhatunk! :o)

A tulajdonképpen hóbiztos St. Anton am Arlbergben ma kezdődik az Interski Kongresszus ( a demo-csapat sajnos ott is esőben kezdte az edzéseket), miközben mifelénk sajnos ez a helyzet:

meg ez:




















Reméljük, hogy a demo-csapat január 21.én esedékes workshopjára már rendesen megérkezik a tél a helyszínre, és nem kell a január 18.-án megrendezésre kerülő pálinkás, boros Demo-Party-val kihúzni az egész hetet.

Sajnos úgy fest a dolog,

A bot-hosszúsági dilemma megoldásához első ötletnek itt van például:

1. a teleszkópos sí(túra)bot.

Az a megnyugtató számomra, hogy ebben a témában van még valaki, aki nem veti el csípőből azt a lehetőséget, hogy néha túrabottal sízzen, és ez engem egy kicsit megnyugtatott.
Az igen komoly sítudással felvértezett Tumbász Gergő kolléga teleszkópos bottal oktatja a carvingolás legújabb technikáit az ITT látható videón.
Túrabot használatakor azonban figyelnünk kell néhány dologra.
Kezdjük a vásárlással.