(fotó forrása: http://pattyski.blogspot.com/ )
 

Kicsit talán túlzottan pátoszos lesz amit most ide leírok, de mivel jönnek az ünnepek, ezért bevállalom.
Minden olyan apró kis kapaszkodót megragadok, ami segít abban, hogy Magyarország és a határain élő szomszédai ne fújjanak egymásra, hanem kezdjenek el partnerként, igazi jószomszédként viselkedni egymással.
Sajnos a mocskos politikának mindig sikerül valahogy felülemelkedni a nép józan eszén, de azért szerencsére vannak kivételek.
Pár napja még arról szóltak a hírek, hogy a kolontári vörösiszap-katasztrófa kárvallottainak gyerekei elindulnak a szlovákiai Donovalyba, egy egyhetes sítáborba.
Nagyon sok jóérzésű szlovák és magyar ember összefogásának az eredménye ez a mostani történet, és én személy szerint abban bízom, hogy ez a kooperációs hajlam képes lesz fentmaradni akkor is, amikor már rég nem beszélünk semmilyen katasztrófáról.
Az ilyen, határokon és politikán átívelő akciók mindig erősebbé teszik azokat, akik részt tudnak  venni egy ilyen összefogásban.
Én most azt mondom, hogy

az ilyen pillanatokat meg kell lovagolni, ki kell használni!
Nem azt mondom, hogy mától minden magyar ember legjobb barátja egy szlovák legyen (bár személy szerint én még ezt is támogatnám), de azért gondolkodjunk el egy pillanatra, és próbáljuk meg leszűrni ennek a történetnek a politikától markánsan elhatárolt, pozitív tanulságait.
Megköszönhetjük egyszerűen, szép csendben ezt a nem mindennapi ajándékot.
De akár viszonozhatjuk is, ha már erőnkből futja majd!
Mondjuk én a kolontáriak helyében felkínálnám azt a lehetőséget, hogy néhány szlovákiai gyerek jöjjön át egyszer a katasztrófa sújtotta területekre pár napra üdülni (a már megépült új házakba, családokhoz), már csak azért is, hogy a jövő nemzedék már most szembesülhessen a környezet-rombolás veszélyeinek látványával.
Fogjuk fel ezt a viszonzást (ami persze nem kötelező, mert ez csak egy kóbor ötlet a részemről) egyfajta tanulmányi útnak, ami segít abban, hogy mindenki megértse, felfogja, és a legnagyobb felelősséggel kezelje az ökológiai problémákat.
A döntés és a lehetőség a mi kezünkben van. Élnünk kell vele, mert a kinyújtott baráti kéz igazán nagy kincs a mai világban, és remélem ezt sokan megértik majd.
Én most csak egyszerűen örülök annak, hogy a kolontári gyerekek jól érzik magukat, tanulnak síelni, és holnap már a közeli Besenyőfaluban (szlovákul Bešeňová) található Termálfürdő-ben áztathatják a sí-tanulásban megfáradt izmaikat.
Ha arra gondolok, hogy pár héttel ezelőtt még az kellett nézniük, hogy az iszap a szekrény tetejéig áll a nehezen megszerzett otthonaikban, akkor nagyon örülök.
És bízom benne, hogy se az én, se az ő örömüket nem rontja majd el senki, semmilyen negatív hullámmal, kritikával, bármivel.
Most csak élvezzük azt, hogy ők is élvezik ezt az egészet, és hogy ott vannak, ahová a mi kedves szomszédaink és az akció magyar résztvevői eljuttatták őket.
Amint azt a Patty Ski síiskola által szerkeszett Donovaly-blogból megtudhattuk, a média érdeklődése kicsit felfokozódott, de reméljük, hogy ők is csak a pozitív, békés vonzatait emelik majd ki ennek az egy hétnek.
Rajtuk is múlik, hogy a napokban, szép csendben ránk szálló ünnepi hangulat mindkét országban a béke, és a jószomszédi viszony jegyében járja át az emberek lelkét.
És ne csak most. Máskor is.

Köszönjük nektek Szlovákia! :o)

u.i.: ebben az egész történetben csak egy szomorú dolog van: az hogy én most nem lehetek ott a helyszínen, és nem láthatom ezeknek a gyerekeknek a pirospozsgás, a sízés gyönyöreit felfedező vidám arcát. :o(
Remélem, hogy akik most síelni tanulnak odakint, azoknak majd sikerül a jövőben bent is maradni a síőrültek népes csapatában. :o)