Január 15-22 között kerül megrendezésre St. Anton am Arlbergben a világ síoktatóinak legnagyobb seregszemléje, a 2011-es INTERSKI Kongresszus.
A magyar különítmény ma hajnalban indul útnak, és a viszonylag közeli, európai helyszín miatt hamarosan egy komoly szurkológárda is elindul a helyszínre.
A megfiatalított és kibővített magyar demó-csapat eredményes felkészülésen van túl, így reméljük, hogy a korábbi évekhez hasonlóan most is sikerül majd egy kissé leejteni a nagy(képű) sí-nemzetek magasan hordott állát, ahogyan az már egyszer-kétszer sikerült is.
A sikeres szereplés egyébként nagyon sok itthoni síoktató külföldi munkavállalását könnyítheti meg áttételesen, ezért minden apró kis energiánkkal drukkoljunk a demósoknak.
Aki teheti, az ne hagyja ki ezt a hatalmas bulit, mert ennyi jó sízőt egy helyen, ilyen látványelemekkel körítve csak nagyon ritkán lehet ám látni!
Gondoljunk csak arra, hogy 4 évvel ezelőtt Dél-Korea adott otthont a síoktatók olimpiájának, ahhoz képest a mostani költségek tényleg elhanyagolhatóak (egyeseknek).
A tökéletes helyszínről egyébként azt érdemes tudni, hogy 1921-ben itt, az Alpok egyik legszebb síterepének központjában létesített a síoktatásban igazi úttörőként számontartott Hannes Schneider először igazi, komoly síiskolát, melynek rangja és elismertsége hosszú évtizedeken át meghatározó volt, és mind a mai napig komoly hírnévvel bír.
A korábbi Interski-banzájok eseményeiről szerencsére egyre több, korabeli filmfelvétel kerül elő, így össze lehet hasonlítani az akkori tematikákat:
a maiakkal:
Bevallom, nagyon esz a sárga irígység, amiért ide sem tudok eljutni, így nem marad más számomra, mint eredményes részvételt kívánni a csapatnak, és nagyon jó szórakozást azoknak, akik kimennek drukkolni.
Hajrá, magyarok!
44. Hajrá, magyarok! INTERSKI Kongresszus St. Anton am Arlbergben!
2011.01.12. 02:03 hópapa
Szólj hozzá!
Címkék: hó demo sízés síoktatás síőrültek síoktatók síelők interski st. anton am arlberg
43. Kényes téma: A SÍBOT. 1. rész.
2011.01.11. 12:34 hópapa
Bevallom, ez a téma az egyik nagy kedvencem. :o)
A síbot úgy osztja ketté a sítársadalom szereplőit (kezdő és haladó sízőket, oktatókat, sítanárokat, és a laikus külső szemlélőket is), mint egy “jóvágású” Hattori Hanzo a Kill Bill szereplőgárdáját.
Nagyon gyakran hallom kezdő (gyerek és felnőtt) síelőktől az alábbi kérdéseket vagy kategórikus kijelentéseket:
- Minek nekem a bot?
- Ugye később nem kell a botot használnom?
- Nem lehetne bot nélkül?
- Mire jó a bot?
- Mekkora botot kell vennem?
- Na, nekem aztán nem kell a bot!
- Én inkább csak úgy vinném, de nem botoznék vele.
- Muszáááj?
Lássuk, miből adódik ez a síbottal szembeni masszív ellenérzés a kezdő (és néha még a haladónak tekinthető) sízők körében!
Szólj hozzá!
Címkék: scott sízés síbot síoktatás leki túrabot síőrültek síelők sízők komperdell völkl teleszkópos
42. Autos erdekessegek a sipalyak kornyekekerol - sorozat 1. resz.
2011.01.05. 16:55 hópapa
Most, hogy mindenki a sipalyak kornyekere hajt az autojaval, erdemes nehany erdekessegre felhivnom a figyelmet.
Az elso, hogy senki ne induljon el biztositas nelkul, mert ugy jar, mint en.
Kisse kifaradva a sok ejszakai gepelestol, es az indulas elotti csomagolassal toltve a fel ejszakamat, erosen faradt allapotban indultam utnak.
Talan megereztem a kozelgo bajt, mert a biztonsagi ovet szorosan magamra huztam, amit nem szoktam, es igy vezettem.
Aztan jott egy pillanatnyi figyelemkihagyas, es mar bele is csusszantam az elottem halado auto hatuljaba.
Hiaba a kotelezo biztositas, az en karomat sajnos a kutya sem fogja megteriteni.
Es meg boldog lehetek, hogy senki nem serult meg.
Ez mondjuk annak is koszonheto, hogy a koccanas alacsony sebessegnel tortent, de kellemetlensegnek pont eleg volt ez is.
Aki sizni indul, ne jatszon a sajat, es a masok eletevel!
Tegye fel a teli gumikat, vegyen holancot, tanulja is meg hasznalni, es ne vezessen faradtan, foleg akkor, ha rossz, havas utakon kell hosszu kilometereket vezeteni.
Mert aki nem figyel, az ugy jar, mint az a ficko, aki nem vette eszre, hogy mar nem az uton vezet, hanem a sipalyan.
Egyebkent nem o az egyetlen, par nappal ezeleott en is lattam egy urget, aki a feltehetoleg XDrive-os(osszkerekhajtasos) BMW-jet akarta a sipalyan kiprobalni, de aztan szerencsere eszhez tert es kitolatott a helyszinrol, mielott elsullyedt volna a nagy hoban.
Sokan nem merik fel rendesen a vezetesi tudasukat, es ahogy egy kicsit nagyobb hoba kerulnek, teljesen tehetetlenul porgetnek, es turnak a nagy hoban.
Aki ilyen helyzeteben elakad, az ne feljen segitseget kerni egy helyi, tobb havat lato sofortol, aki esetleg kiszedheti az elakadt autonkat a hobol.
Autos sorozatomat meg folytatom, csak most fontos sielni-valom van. Addig is kitartas.
Es elnezest az ekezet-hianyert.
1 komment
Címkék: bmw baleset auto biztositas ken block sizes sielok melyho
41. Mit tehetünk lopás ellen? Sorozat. 5. rész
2011.01.02. 16:30 hópapa
Használj felemás cuccokat!
Nem egyszerű megoldani, de én már egy jó ideje használom ezt a módszert.
Egy tolvajnak például ritkán jutna eszébe két, teljesen különböző dizájnnal felvértezett síbotot magával vinni.
A legkönnyebben egyébként pont a síbotnál tudjuk bevetni a technikát.
Ha börzén vásárolunk használt botot, akkor keressünk ki két, karakterisztikájában (súly, hossz, markolat, hótányér mérete) hasonló, ámde dizájnjában eltérő botpárt, és bírjuk rá egy velünk kb. azonos magasságú barátunkat, hogy szálljon be ő is a bizniszbe (két pár botnál már alkudni is jobban lehet!). Ha nincs sízős haver a környéken, még mindig megvehetjük a két pár botot, és akkor a felcserélés után az egyik pár botot lerövidíthetjük a csajunk méreteihez. Ezek után még jöhet egy kis egyedi matricázás, ami után biztos, hogy csak neked és a nődnek lesz olyan botja, amilyen senki másnak a pályán.
Léceknél már sokkal nehezebb kivitelezni a felemásságot, de itt például olyan trükökkel lehet még játszani, mint a korábban említett felemás festés és matricázás, valamint egy fifikás kötés-vásárlás!
A lényeg itt abban van, hogy legyen két, egyforma típusú, lehetőleg új kötésünk, de más színben. Ezt nem könnyű megoldani, de ha sikerül, akkor biztos, hogy egy olyan lécet, aminek egyik fele fekete, Hello Kitty-s matricákkal, a másik meg rikítósárga halálfejes matricákkal, és ezen felül egy piros-fehér, avagy egy fehér-piros Marker kötés van rászerelve, a tolvajok békén fognak hagyni.
Szólj hozzá!
B.U.E.K.
2010.12.31. 16:36 hópapa
Minden kedves siorultnek nagyon boldog uj evet kivanok a sipalyarol. Ezert nincsenek ekezetek, csak egy nagy koszonom a kitarto olvasasert.
Szólj hozzá!
40. Mit igyunk, ha már mindenképpen inni kell? Alkohol-körkép a pályák környékéről. 2. rész
2010.12.31. 10:00 hópapa
Eljött az év utolsó napja!
Ilyenkor ugye mindenki kétpofára vedeli a pezsgőt, ami rendben is van, de azért akadhatnak még érdekes innivalók egy jó sítáborban.
Előző posztom bizonyára felháborította a síelni induló, és magát jól érezni kívánó sporttársaimat, ezért most kompenzálásképpen, szeretném felhívni a figyelmet néhány helyi specialitásra a környező országok kínálatából.
Lássuk milyen italokkal érdemes ismerkedni, ha már minden áron piálni kell!
Megpróbálom a különlegességeket tájegységenként rendszerezni, de az biztos, hogy pl. egy jó szilvapálinkával akár több országban is találkozhatunk, hasoncsengésű neveken.
Kezdjük északon!
Szólj hozzá!
Címkék: alkohol szilveszter becherovka sízés demanovka piák fernet tatranski caj
38. Mit tehetünk lopás ellen? Sorozat. 4. rész
2010.12.29. 20:20 hópapa
Lopás elleni okosságok 4. rész
Festék és matrica!
Az egyedi megjelenéssel bíró cuccok mindig jobban állják a tolvajok ostromát, mint a nagy példányszámú, uniform megjelenéssel bíró felszerelések.
Éppen ezért, ha nem sajnálod különösebben a cuccodat, és kellően kísérletezgető természetű vagy, akkor pingálj és matricázz!
Hidd el, nincs attól nagyobb perverzió, mint egy 800 Eurós lécet lefújni festékspray-jel, 550nm-es színnel, mondjuk tigris-csíkosra! :o)
Arról már nem is beszélve, hogy a gyártók nem mindig kizárólag nekünk dizájnolnak, és ezen jó érzés korrigálni egy kicsit. :o)
A sima felületeken alkalmazhatunk mindenféle matricákat is, lehetőleg a legmeghökkentőbb módon. Például egy kimondottan férfias, fekete sílécre tegyünk mondjuk Hello Kitty-s matricákat, amiket a gyerektől kérünk cserébe egy Pókemberes matricáért!
Okos megtévesztés lehet még a Duck Tape is, ami mindenre jó, még arra is, hogy elhitessük a hülyékkel, hogy repedt a lécünk (főleg ha még begyúrmázunk valamilyen hosszúkás csíkot is a szalag alá).
A festés és matricázás határozottan jót tesz a síbotoknak és a bukósisakoknak is!
Néhány citromsárga csík, amit szigetelő-szalaggal applikálunk fel a síbotra, már nagyobb távolságból is jól felügyelhetővé és beazonosíthatóvá tudja tenni a síbotunkat.
Arra azért mindenképpen érdemes figyelni, hogy az “alaptábor” (parkolók) közelében vagyunk a legnagyobb veszélyben, mert ott lehet hamar meglógni a helyszínről.
A csúcson, vagy a pályák közepe táján található hütte mellől is lophatnak, de onnan még van lefelé több kilométernyi sízés, amit egy ügyetlen tolvaj nem biztos, hogy bevállal.
Arról már nem is beszélve, hogy a tolvajok nem mindig tudnak sízni!
Éppen ezért még feltűnőbbek lehetnek a parkolók környékén viszonylag “civilesebb” ruházatukkal.
Szólj hozzá!
37. Mit igyunk, ha már mindenképpen inni kell? Alkohol-körkép a pályák környékéről. 1.rész
2010.12.28. 20:20 hópapa
1.rész
Posztom első része hegyi-beszéd jellegű lesz, de azért nem ártana elolvasni.
A második részben majd kompenzálok valamelyest. :o)
A sí-vakációt sajnos elég gakran és elég sokan töltik (szó szerint) egy folyamatos alkohol-mámorban.
Én azt mondom, hogy amíg ezzel nem veszélyezteti mások, és a saját testi épségét, nem zavar vele másokat, nem megy ki ittasan a pályákra és a közutakra, nem zavarja meg az erdők csendjét, nem veri szét az aprés-ski bárokat, és nem kerül a gyerekek szeme elé, addig csinálja.
De arra azért érdemes odafigyelni,
Szólj hozzá!
36. Nem csak a húszéveseké a világ! 3. rész
2010.12.27. 20:20 hópapa
Korábban már írtam arról, hogy a sízés bármilyen korosztály számára egy elérhető, és kipróbálható dolog, nem kell félni tőle.
A szervezetre gyakorolt pozitív hatásairól már nem is beszélve!
Szerencsére most találtam egy olyan cikket, amelyben Maksó Péter síóktató meséli el azt, hogy hogyan keveredett szorosabb kapcsolatba a 76 éves Cica nénivel. :o)
Az oktatói szempontból sem mindennapi kaland története ITT olvasható!
Szóval ha valaki úgy érzi, hogy a nagyija vagy a grószfaterja még nagyon távol áll attól, hogy lelkileg is elvonuljon a világ élvezetei elöl, akkor rakja csak be nyugodtan az autóba, és vigye csak ki a hóra egy hosszú hétvégére.
A legközelebbi síútunknál már lesz aki bepótoljon az egyre csak dráguló benzinbe is. :o)
És ne feledjük!
Ha nem megy a sízés, még mindig ott van a sífutás, vagy a nordic cruising alternatív lehetőségnek, és oda még az unokákat is könnyebb elvinni, mert kisebb a sérülések lehetősége, és ha valaki netán elunná a csoszogást a társaságból, akkor a sífutó-cuccot a legkönnyebb hazacipelni. :o)
Szólj hozzá!
Ezt kár lenne kihagyni, jó buli lesz! Előszilveszter Visegrádon!
2010.12.26. 07:16 hópapa
Szólj hozzá!
Címkék: turizmus hó sör buli forralt bor tea visegrád havazás sízés nagyvillám síőrültek síelők hütteparty
35. Két béna vers és egy szép dal az ünnepekre - hellókarácsony!
2010.12.24. 09:07 hópapa
A Síőrültek Blogja mától ünnepi, igazi hellókarácsony -os üzemmódba lép.
Ez azt jelenti, hogy a mai naptól pár nap erejéig jobban koncentrál a családi békére, a síszezon előtti zsírréteg-halmozásra, a világ összes bejglijének szakszerű kiirtására, és a forralt-bor megfelelő narancsos ellátottságára.
Gyertyát gyújtunk, (titokban waxolunk), énekelünk, és örülünk a családtagjainknak.
Tegyen mindenki így, aki még megteheti.
Karácsonyi sí(léc)-vers
Hull a hó, hull a hó,
carvingolni jaj, de jó!
Siklik mint egy csodaszán
két katni a jég arcán.
S-betűket rajzol bele,
ez lesz az év legjobb tele!
Kötés zsírban, talpa waxolt,
ez a léc még nem klimaxolt!
Csúszik havon, karcol jegen,
átsiklik a részleteken.
Térdig merít fehér hóba,
totyog a felvonó-sorba'.
Gyorsabb mint egy sport-tetű,
a rádiusza gyönyörű.
Beugrik a buckák közé,
felugrik a sziklák fölé.
Hogy ha egyszer megszereted,
Soha többé le sem veszed! :o)
Ünnepi versike síőrülteknek (és a még mindig immunisaknak)
Legyen nektek bőséggel hurkából, kolbászból.
Igyatok majd sokat az év legjobb borából.
Egyetek malacot, ropogó bőrével
S hozzá krumplipürét, káposzta levével.
Süssetek egy kacsát, párolt káposztával,
S töröljétek szátok csicsás szalvétával.
Igyatok egy kávét, jó sok tejszínhabbal,
S birkózzatok meg a diós-bejgli-rúddal.
Ha mindezekkel rendben végeztetek,
Bújjatok az ágyba, s szexelgessetek! :o)
Kellemes Ünnepeket, sok és sok síőrültséget még erre, és majd a jövő eszetndőre is!
2 komment
Címkék: vers hellókarácsony carving sízés élezés porhó síoktatás bucka síőrültek síelők kantni
34. Levél az Angyalnak! - hellókarácsony
2010.12.22. 16:42 hópapa
Kedves Angyal!
Tudom, hogy rohadt sok dolgod van mostanában (már ha létezel te egyáltalán), és valószínűleg a gyerekeiddel is sokat kell foglalkoznod így az ünnepek táján, a sok sütés-főzésről már nem is beszélve, de arra gondoltam, hogy ha már több milliónyi gyerek megírja neked a bugyutábbnál bugyutább kívánságát, mindenféle degenerált Barbie-kat, Ken-eket, és idióta lézerkardokat kunyerálva, akkor talán én is írhatnék pár kunyizó sort, hátha marad egy kis lóvé még a puttonyodban, amikor már nagyjából minden kölyök kívánságát kielégítetted, és hulla fáradtan lerogysz a földre.
(Ha ilyen szép dalokat hallok, mindig rámtör a karácsonyi hangulat.) :o)))
Lássuk csak, mivel is tudnád fokozni az ünnepi hangulatomat!
Nem kívánom, hogy eljutass egy ILYEN helyre, mert ekkora igényeim most nincsenek.
De azért gondolhatnál néha rám is, nem mindig csak a vásott, szófogadatlan kölykökre. :o)
Amire nagyon nagy szükségem lenne, mert régóta vágyom rá, az például egy ilyen kötés:
Sajnos nálunk csak kevés helyen kapható, de talán ha beszélnél a lappföldi Mikulással, akkor lehet, hogy tudna neked egy ilyet adni olcsón az elfekvő készleteiből.
Az sem lenne baj, ha használtan tudnád hozni, csak mukodjon.
Ha nem kapnál a fenti modellből, akkor tőlem hozhatsz ilyet is.
Tudom, hogy sok a kiadásod mostanában, de szerintem akkor járnál a legjobban, ha bemennél egy szakboltba, és elhoznád nekem ezt:
Csak arra vigyázz, hogy amikor elhozod, akkor gyorsan fuss, nehogy elkapjanak. :o)
A lécet azt megoldom önerőből, ha kell, de a kötéshez valami ehhez hasonló cípő kellene, mert ennek hajlik az orra, és az kell ehhez a stílushoz:
És azt tudod, hogy mindezeket mire szeretném használni? Hanyatt-telemark-szlalomra! © (kopirájt nálam, csakúgy, mint a sima “hanyatt-szalom” kifejezés esetében is!)
Arra, amit ebben a már korábban is bemutatott kedvenc videómban 1:00-nál látsz, és amitől majd neked is elcsöppen az angyali nyálad, az fix:
Ezt most csak úgy miheztartás végett írtam neked, aztán te tudod a saját dolgaidat.
Én türelmes vagyok.
Egyébként meg kellemes cipekedést a világ minden tájára!
Csókol: hópapa
3 komment
Címkék: angyal síléc kötés hellókarácsony sízés telemark scarpa rotefella garmont síszett
33. Mit tehetünk lopás ellen? Sorozat. 2. rész
2010.12.21. 06:26 hópapa
Lopás elleni okosságok 2. rész
Mivel a gazdasági helyzet egyre rosszabb, a sílécek egyre drágábbak, és a tolvajok egyre rafkósabbak, ezért könyörtelenül hadat üzenve az “iparágnak”, folytatnám a lopások elleni hadviselésemet, az alábbi ötletekkel és figyelmeztetésekkel.
Ne hagyjuk, hogy az ehhez hasonló, hellókarácsony közeli, csodálatos élményeinket pár megélhetési tönkretegye:
Keressünk kamerát!
A lopásról szóló hírek sajnos folyamatosan érkeznek.
Lehet dühöngeni, és bosszút állni a teljesen hibátlan embereken, de a legjobb módszer szerintem még mindig a megelőzés.
Ugyan a sípályák környékén még egy eléggé ritkán felbukkanó madárról (kamerákról) beszélünk, de a sícentrumok zsúfoltabb helyein már találkozhatunk olyan épületekkel, területekkel, ahol biztonsági kamerák figyelik a környéket.
Ha már letesszük valahová a sílécünket,
3 komment
Címkék: hó lopás hellókarácsony lúzerek sízés láthatósági mellény hütte síoktatás duck tape síőrültek síelők sízők síház sílécek síkölcsönző
32. Mit hozzon/vigyen az angyal? Karácsonyi ajándék-ajánló. 3. rész - hellókarácsony
2010.12.20. 06:33 hópapa
Arra kérném a bérből és fizetésből élőket, az ápolónőket, a lenfonógyár 3. műszakjának dolgozóit, valamint a “Törekvés” MGTSZ fejőnőit, hogy ezt a posztot, a kockázatok és mellékhatások elkerülése miatt, inkább ne olvassák el!
De komolyan. Semmi szükségem a virtuális anyázásokra.
Elérkeztünk a hellókarácsony -os, ajándék-ötletelős sorozatunk utolsó, komolyabb anyagi áldozatokat igénylő részéhez.
Biztonsági öveket bekötni, “szívgyóccert” bevenni, állakat felkötni, és csapjunk a "euró-lecsóba"!
Vannak emberek, akiknek nem igazán számít az, hogy milyen áron vesznek ajándékot karácsonyra. Nekik nem egy sapkában vagy egy meleg kesztyűben jelenik meg a karácsonyi imádat tárgya, hanem aspeni villában, helikopteres sí-expedíciókban, exkluzív, lakájos luxusüdülésekben, vagy extrém hójárókban, terepjárókban.
A magyar gazdasági elit valószínűleg kisszámú képviselői ugyan még nem tudnák tartani a lépést az orosz újgazdagok tempójával, de azért itthon is vannak már olyan emberek, akiknek egy nulla ide vagy oda a számlán nem okoz különösebb gondot a fizetésnél.
Először is figyeljünk arra, hogy nehogy valami gagyi helyre keveredjünk szívünk választottjával, vagy a családdal (ez nem mindig fedi ugyanazokat a személyeket, ugye), ezért vessünk egy pillantást a világ 10 legdrágább síparadicsomának ajánlataira.
Mivel az átfedés nem 100%-ig biztosított, ezért vessünk egy pillantást a sírégiók legdrágább szállás-ajánlataira is, nehogy a szomszéd cikizzen, ha hazajövünk.
Ha mondjuk a svájci St.Moritz-ba vinne az utunk, akkor feltétlenül menjünk el a “White Turf” nevű lovas-rendezvényre. Az a legjobb, ha egy kalap alatt megvesszük a helyszínen a legjobb lovat lovassal/hajtóval/skijöring-versenyzővel együtt, és hagyjuk hogy életünk szerelme halálra izgulja magát azon, hogy melyik futamon jön be a 20.000 eurós fogadása. Ha szerencsénk van, még egy Forma-1-es autót is villanthatunk neki a helyszínen, és attól aztán tutira visongatni kezd majd örömében:
Ha már az autóknál tartunk, arra mindenképpen vigyázzunk, hogy nehogy olyan verdával induljunk útnak a magán-repülőnkből kiszállva, ami elakadhatna a hóban, ezért inkább rendeljünk már ki jó előre egy ilyet a reptérre, és akkor nem lesz gond:
Arra azért figyeljünk, hogy terepjáróval sem mehetünk akárhová. Az ilyen esetekre jól fog egy jó kis lánctalpas járgány, vagy egy komoly hómobil.
Nézzük meg, mi légyen a sí-felszereléssel!
Szerintem nem érdemes sokat agyalni rajta, mert ez a Lacroix-síkészlet, biztosan jó lesz.
Már csak azért is, mert ha nem vagyunk a saját pénzünk ellenségei, akkor még külön örömet szerezhet a léchez ajándékba kapott “3 völgy”- síbérlet is.
A síbakancsunkat mindenképpen formáztassuk a lábunkra indulás előtt, nehogy kidörzsölje a bőrünket.
Órából csak olyat vegyünk ajándékba, amit síbérletnek is tudunk használni.
Akinek sok pénze van, az nyugalmat akar. Nem akar hosszú, karácsonyi sorokban állni a felvonók előtt, tülekedni a székekért, és túlságosan zsúfolt pályákon sízni.
Nos, az ilyen embereknek találták ki a helikopteres sízést:
A helisízés nagyon jó móka, de arra figyeljünk, hogy a lavinának fogalma sincs arról, hogy most ő éppen milliomost, vagy szegény, ELTE-s diákot temet maga alá, ezért mindig első legyen az elővigyázatosság!
Ha túléltük a napi 30-40 km-nyi porhavas adrenalin-kúrát (tudom, az én anyukámét), akkor vigyük el Aput vagy Anyut egy jégrally iskolába:
Ha ezt is kiélveztük, akkor nem marad más hátra, mint egy jó kis jacuzzizás, egy pohár finom pezsgő, és egy szelet, nyamvadt pizza vacsorára.
Ha pedig úgy döntene valaki, hogy mégsem akar sízéssel kapcsolatos vackokra eltapsolni pár milliócskát, akkor azoknak még mindig ott van az egyszerű, hétköznapi ajándékok lehetősége.
Remélem sikerült néhány használható ötelettel segítenem a nehézkesen induló vásárlási hercehurcát. :o)
Szólj hozzá!
Címkék: luxus drága hellókarácsony hómobil gazdagok sízés ken block aspen vail síoktatás síőrültek síelők stmoritz helisí heliski
Csak egy szép, erdei kép a mai nap terméséből. :o)
2010.12.18. 20:12 hópapa
2 komment
Címkék: hó hangulatok karácsony erdő hellókarácsony gyertyafény síőrültek síelők út a semmibe
31. Programajánló hétvégére.
2010.12.18. 10:37 hópapa
Itt a hétvége, és szerencsére mindenhol szakad a hó! :o)
Aki már átrágta magát a hellókarácsony -os ötletbörze 1.és 2. részén, és a vásárlásokat is inkább más időpontra helyezi mint erre a szabadban kiválóna eltölthető hétvégére, annak itt az ideje a havas dolgokkal foglalkozni egy kicsit.
A szebbnél szebb hazai sípályák már nagyon várják a sízőket.
És mivel a nemzetgazdaságnak is jót tesz, ha itthon támogatjuk a turizmust, ezért én azt javaslom, hogy a drága benzinárak miatt inkább maradjunk itthon, és érjük most be a hazai lejtőkkel. Lássuk a kínálatot!
December 19.-én a Snowboardosok Világnapját ünnepelhetjük a mátraszentistváni Síparkban.
Szerintem érdemes elmenni, mert a sok deszkás mellett a sízőknek is marad még hely bőven, ráadásul a hangulat is biztosan nagyon jó lesz.
A deszkások a board felmutatásával kedvezményes napijegyet vehetnek (3500 Ft.)!
Rengeteg érdekes program, ingyenes oktatás, teszt és bemutató várja a látogatókat.
A sportos, és felvonómentes sí-életet élő fővárosiaknak itt van Normafa, kíváló sífutási, sízési, és szánkózási lehetőségekkel.
Akinek kell a felvonó, az menjen el Visegrádig, a pályák már ott is működnek, és várják a vendégeket.
Közel van a fővároshoz Dobogókő is, és ma reggel 9-től már itt is beindul a felvonó.
Eplény este 9-ig várja a vendégeket, és éjfélig tartó After Party-kal csábítja a bulizni vágyókat.
Szerencsére Bánkút is kezd beindulni, és reméljük, hogy a havazás még sokat segít a pályák állapotán.
Aki nem akar még kimenni a hóra, az ne feledje, hogy holnap a Kerék u.-i általános iskolában lesz síbörze, ahol talán még olcsón hozzájuthatunk néhány sízéssel kapcsolatos felszereléshez.
Egy jó léc, egy szemüveg, egy meleg sísapka, vagy egy életmentő bukósisak biztosan akad majd a kínálatban.
Szóval itt az ideje felkelni a fotelből, és elindulni a hóba!
Kellemes hétvégét! :o)
u.i.: aki mégis a fotelben akar maradni, az nézze meg ennek a blognak a fantasztikusan szép téli képeit.
Megéri.
Szólj hozzá!
30. Mit hozzon/vigyen az angyal? Karácsonyi ajándék-ajánló. 2.rész (hellókarácsony)
2010.12.18. 02:33 hópapa
Hellókarácsony! (már megint direkt írtam így.)
Ajándék-ötletelős sorozatunk folytatódik, ezért most lássuk, hogyan gondoskodhatunk még szeretteinkről a sízés műfaját eröltetve!
Ha már van felszerelés, akkor vehetünk ajándékba síoktatást!
Én azt mondanám, hogy érdemes minimum egy 2 naposra befizetni, ugyanis az alapok biztonságos elsajátításához minimum (!) ennyi idő kell, és akkor még túl engedékeny voltam.
Ne féljünk akár idősebb rokonainknak is oktatást ajándékozni!
Nekem korábban volt egy olyan 60 éves hölgy tanítványom, aki egy fullextrás hétvégét (szállás, bérlés, oktatás) kapott a gyerekeitől, és nagyon jó volt látni, hogy a kezdeti aggodalmak után ő hajtotta végre a legszebben a kitűzött gyakorlatokat, és nagyon büszke is volt magára!
De tanult már nálam 70 feletti úriember is, nagyon jó eredményekkel!
Szóval Hölgyeim és Uraim, csak bátran!
Sífutócucc!
Hószegény, magyar terepre ideális, praktikus, és olcsó ajándék, bármilyen korosztálynak!
Ha mákunk van, 20ezer alatt megvan a teljes felszerelés, és akkor akár egy farmerben is útnak lehet indulni!
Én, Önnek, ezt nagyon ajánlom! :o)
Egy pár órányi oktatás ajándékozása a sífutásnál is jó lehet, és még csak nem is kell messzire menni, mert itt a fővárosban is komoly tudásra lehet szert tenni.
Bozsik Annáék csapatában nagyon sok jó oktató van, érdemes kipróbálni az edzéseiket.
És ha elolvadt a hó, akkor ők még nordic-walkingozni is megtanítanak, amihez már most jó ajándék lehet egy profi nordic-walking bot.
Vigyázat! A teleszkópos nem igazán jó ehhez a sporthoz, az inkább túrázni való!
Aki egy kicsit már tud sífutni, az kérjen a párjától két szánhúzó kutyát karácsonyra, és vágjon bele egy ilyenbe:
Más. Sokan indulnak el úgy sítáborba vagy üdülni, hogy nagy keservesen összeszedik az utazásra szánt összeget, de már nem költenek pénzt például a síbiztosításra.
Pedig anélkül elindulni nagy felelőtlenség!
Aki tájékozódni szeretne egy kicsit a biztosítások világában, az ITT is megteheti!
Jó tudni, hogy manapság már online-ban és sms-ben is köthetünk biztosítást!
Ha már kötünk, akkor érdemes felelősség-biztosítással kombináltat kötni arra az esetre, ha mi okoznánk balesetet valamelyik sípályán.
Az indulásra kész sízőknek hasznos lehet egy jó biztosítási díkalkulátor.
Majdnem kihagytam. Sízokni!
A jó zoknikból soha nem elég! Arra figyeljünk, hogy ne legyen túlzottan bordázott, mert az szétrágja a viselője lábszárát a bakancsban.
Meg arra is, hogy ne a vádlink közepénél érjen véget a zokni, és ha lehet, ne legyen túl szoros a gumija, mert akkor tuti, hogy estére elkészül az angolosan véres lábszár. :o)
A sízoknik gyártása mára már szerintem egy külön tudományágat tart el.
Nagyon sok olyan apró részletre kell odafigyelni egy jó zokni gyártásánál, ami csak azt szolgálja, hogy este elégedetten vegyük azt le a lábunról.
Szerencsére a sízokniknak megjelent egy nagyon komoly és igényes hazai gyártója is, ő a Dr. Sox.
Érdemes megnézni a zoknijait, mert tényleg nagyon jó minőséget képviselnek, és néha még olcsóbbak is a nagy márkák sokkal gyengébb zoknijainál.
A viszonylag olcsó ajándékok listáján kötelező módon itt kell álljon a BUKÓSISAK!
És az az igazság, hogy tulajdonképpen ez az ötlet kellett volna az első helyen szerepeljen a listán, de sajnos elég spontán volt a lista-készítésem. :o)
Azt hiszem, hogy talán ez a legjobb, és leghasznosabb ajándék, amit a szeretteinknek, ismerőseinknek adhatunk, kiegészítve egy jó símaszkkal.
A vásárláshoz álljon ITT egy kis segédlet.
Arra azért vigyázzunk, hogy ha lehet, ezt is közösen vegyük meg a “kedvezményezettel” (ismét jöhet az ajándékutalvány), mert két, látszólag ugyanakkora méretű bukó között néha ordító különbségek vannak, és ezt főleg a komfort-érzetre értem, amit aztán még kiegészítenek a technikai paraméterek, a dizájn, a kialakítás, és persze a szín. :o).
Tudom, hogy rengeteg apróság lenne még, amit ajánlani lehetne a hótányértől és síbérlet-tartótól az UV-védős ajakrúzsig, de itt most következzen egy kis szünet, aztán belecsapunk az átlag-emberek számára túl extrém ajándékok áttekintésébe. :o)
Addig is ha valaki nagyon akar, akkor nyerhet magának egy 2 főre szóló síutat itt, de ezt most nem verem túl nagy dobra, mert ez életem egyik komoly cél-, és vágyállomása, ezért minden egyes símajom, aki most beírja azt a két, könnyen kitalálható választ, az az én sanszaimat gyengíti, és az nekem nem jó. :o/
(Amúgy meg fogadok, hogy most ezt a posztot fogják a legtöbben olvasni (majd átkattintanak a játékra) csak azért, hogy én soha ne mehessek már el ide (le sem írom a nevét, nehogy má’!).
Na, sebaj!
Folyt. köv.!
Szólj hozzá!
Címkék: turizmus hó karácsony szeretet bozsik bukósisak síléc sífutás hellókarácsony gondoskodás nordic walking síoktatás síőrültek síelők síiskolák
29. Mit hozzon/vigyen az angyal? Karácsonyi ajándék-ajánló. 1. rész (hellókarácsony)
2010.12.15. 23:55 hópapa
Hellókarácsony! (ezt direkt írtam így.)
Jó tudni, hogy már csak néhány nap választ el minket a globalizációs shoppingolás nagy, össznépi csúcspontjától.
Sokan már teletömték az atombiztos dugihelyeket a lakásban, rokonoknál, szeretőknél, de biztosan vannak még néhányan, akik még tanácsatalanul bóklásznak a városban ajándék után kutatava, és esetleg van még némi pénzmag is a zsebükben vagy a számlájukon.
Abból kiindulva, hogy jómagam miket látnék szívesen a fa alatt, ha gazdag angyalokkal lenne bensőséges kapcsolatom, megpróbálom egy kicsit besűríteni ide azokat az ötleteket, amelyekből talán más is meríthet magának egyet-kettőt.
A bedobott ötletekben nem lesz semmilyen rendszer, írom őket, ahogy eszembe jutnak.
Vásárlási helyszínnek először is ott vannak a síbörzék, a Decathlon, a Hervis, a Mountex, a Mallory (egy izmos kis akcióval), és egy rakat szaküzlet, ahol tudják, hogy mi kell a sízőnek.
Aztán ne feledkezzünk meg az aukciós és az apróhirdetős oldalakról sem
Vágjunk bele!
Ruházat.
Aki pl. snowboardos családtagnak szeretne meglepetést okozni, az ITT talál egy elég részeletes cikket a snowboardosok által használt ruházatról.
A technikai aláöltözeteknek manapság nagy divatja, és nem utolsó sorban haszna is van.
Aki nem tud eligazodni az új technológiák és ruházatok világában az ITT talál bőven anyagot róluk.
Jellemző áruk elemenként 4-5000 Ft.-ról indul és megy fölfelé. :o)
Arra érdemes figyelni, ha már kaptunk vagy vettünk egy ilyen aláöltözetet, hogy az anyaguk és a szövésük általában elég finom, ezért a zippzárak, akasztók, éles tárgyak könnyen kiszakíthatják, vagy felfuttathatják rajta a szemeket (mint a harisnyán).
Belemehetnék most itt a sínadrágok, sídzsekik világába is, de olyan sok van belőlük, és
annyira sokmindent kellene írni róluk, hogy most éppen csak megemlítem őket kósza ötletnek, aztán minden plázacica vegyen a hapsijának akár HelloKitty-set is, ha akar.
Olcsó ajándék lehet egy jó kesztyű is. De vigyázat, mert lehet baromi drága is!
Sokféle kesztyű készül manapság, sízéshez, boardozáshoz, túléléshez, protektorral vagy anélkül, börből, vagy szintetikus anyagokból.
Ha valaki ötletelni szeretne, akkor nézzen szét mondjuk ITT kesztyűk ügyében.
Fogyóeszköz, ezért szintén hasznos ajándék lehet egy jó síszemüveg.
A szemüveg karcolódik, törik, öregszik, koszolódik, ezért nem árt néha lecserélni.
A jó választáshoz ITT találhatunk tippeket. Az árak itt is elég széles spektrumon mozognak, de azért a nagyon olcsó (gazdaságos) szemüvegektől ódzkodjunk kissé.
Ne feledjük, hogy ha nem akarunk megbirkózni a választás terhével, akkor még mindig ott van az ajándékutalvány lehetősége, amit manapság már a kisebb boltok is biztosítani tudnak.
Síbot.
2-3000 forinttól már hozzájuthatunk. Ha cifrázni akarjuk, akkor lehet akár teleszkópos túrabot is. Arra figyeljünk, hogy ne legyen nehéz, ne törje ki a csuklónkat botozás közben.
Síbakancs.
Bármennyire is nagy a csábítás bakancsot senkinek ne vegyünk látatlanban.
A 30-40 perces próbálási procedúrát senki sem vállalhatja fel a viselője helyett, így marad itt is a boríték, vagy az ajándékkártya.
Síléc.
Ha nem értünk hozzá, akkor inkább adjuk oda az árát, vagy egy utalványt!
Néha még nekem is nehezemre esik a választás, de egy laikus, vagy egy idegen nagyon mellétrafálhat, ha saját indíttatásból vesz lécet valakinek.
Ne üljünk fel az olyan online hirdetéseknek, ahol régi, hagyományos léceket kínálnak 1000 Ft.-os indulóárral és 10ezer forintos villámárral, azzal a szöveggel, hogy: “kezdőknek ideális!”.
Ahogy beindult a szezon, az ilyen jellegű hirdetések pár nap alatt megsokszorozódtak!
Mindekit arra kérek, hogy ilyen léceket csak értékmegőrzésre, muzeális értékként vegyen meg, és csak nagyon olcsón.
Az ilyen 20-30 éves daraboknak már csak ITT lehet méltó helye!
Aki ügyes, az viszont találhat magának olcsón lécet az aukciós oldalakon, de csak nagyon óvatosan vegyünk lécet ilyen helyről, és csak akkor, ha jó sok közeli képet közölnek az eladandó termékről. Arra gondoljunk, hogy ha 10-20ezer HUF környékén megcsípünk egy lécet, akkor szinte jobban járunk, mint egy egyhetes bérléssel egy drágább kölcsönzőben.
Apropó kölcsönzés!
Azt is adhatunk ám ajándékba! Biztosan sokan vannak, akik azért nem állnak neki sízni, mert sokallják a felszerlések árát. Nos, az ilyen gyámoltalanoknak adjunk át egy cetlit egy pár napos bérlésről. Meleg szívvel ajánlom ezt a Budapesttől mindössze pár kilométerre lévő, ámde vonattal is nagyon könnyen megközelíthető kölcsönzőt, ahol vásárolni is lehet. Nagy a választék, korrekt áron dolgoznak, és én még soha nem csalódtam bennük.
Az ötletelést folytatjuk!
Szólj hozzá!
Címkék: oktatás karácsony ajándék snowboard hervis síléc hellókarácsony sízés decathlon síőrültek síelők síkölcsönző mallory
28. Mit tehetünk lopás ellen? Sorozat. 1. rész
2010.12.14. 07:25 hópapa
A síőrültek és a még csak mérsékelten fertőzöttek életét néha az őrülteknek egy másik csoportja, a kleptomániások szokták megkeseríteni.
Sajnos a sípályák környékét egyre gyakrabban lepik el a tolvajok, annak ellenére, hogy a sícentrumok igyekeznek minden eszközt bevetni a megfékezésükre.
A lopásokról érkező híreknek se szeri, se száma, és aki nem hisz nekem, az olvasson be IDE, vagy IDE, esetleg még IDE is.
Szerencsére akadnak olyan esetek is, amikor a tolvajokat elkapják, de ebben azért annyira ne bízzunk!
A tolvajok közt akad néhány lúzer is, de azért a profik nagyon is tudják, hogy mit, mikor és hol kell ellopni, és ha egyszer ők valamit elvisznek, akkor az már csak nagyon ritkán kerül elő.
Aztán szerencsére van ahol a rendőrség is elég jól teszi a dolgát, így az is előfordult már, hogy pont egy hazánkfia bukott le a sógorok rendvédelmi szervei előtt.
Arra mindenképpen figyeljünk oda, hogy értéktárgyaink nem csak a sípályán vannak veszélyben.
Tipikus példa, hogy
1 komment
Címkék: hó rendőrség tél lopás lakat lúzerek sízés sípályák síőrültek síelők sícentrumok
27. Slow Ski, Slow Zone! Lassan csússz, tovább élsz, avagy gyúrtál te már nyolc órán át?
2010.12.13. 06:17 hópapa
Egy korábbi posztban már volt szó erről a Slow Zone témáról, de csak érintőlegesen, ezért most egy picit még visszatérnék rá.
Lássuk, miről is van szó, mi is ez az új “sí-mánia”?
Nos, az a helyzet, hogy általában minden síző beállít magának az évek során egy optimális sebesség-tartományt, amelyben ő jól érzi magát, és biztonságosan tud közlekedni a pályákon.
Ideális esetben!
Viszont akadnak még olyanok is a pályákon, akik állandóan kitologatják a saját, és ezáltal versenyt generálva a mások sebesség-határait is:
Nem is lenne ezzel semmi baj, ha
Szólj hozzá!
Címkék: turizmus hó baleset ski slow food zone élvezet slow síőrültek síelők
26. A békét azt hozzuk el! Most! Kolontáriak Szlovákiában.
2010.12.10. 13:16 hópapa
(fotó forrása: http://pattyski.blogspot.com/ )
Kicsit talán túlzottan pátoszos lesz amit most ide leírok, de mivel jönnek az ünnepek, ezért bevállalom.
Minden olyan apró kis kapaszkodót megragadok, ami segít abban, hogy Magyarország és a határain élő szomszédai ne fújjanak egymásra, hanem kezdjenek el partnerként, igazi jószomszédként viselkedni egymással.
Sajnos a mocskos politikának mindig sikerül valahogy felülemelkedni a nép józan eszén, de azért szerencsére vannak kivételek.
Pár napja még arról szóltak a hírek, hogy a kolontári vörösiszap-katasztrófa kárvallottainak gyerekei elindulnak a szlovákiai Donovalyba, egy egyhetes sítáborba.
Nagyon sok jóérzésű szlovák és magyar ember összefogásának az eredménye ez a mostani történet, és én személy szerint abban bízom, hogy ez a kooperációs hajlam képes lesz fentmaradni akkor is, amikor már rég nem beszélünk semmilyen katasztrófáról.
Az ilyen, határokon és politikán átívelő akciók mindig erősebbé teszik azokat, akik részt tudnak venni egy ilyen összefogásban.
Én most azt mondom, hogy
3 komment
25. Óda a pehelykabáthoz! Megaposzt.
2010.12.10. 06:41 hópapa
Volt ugyan pár enyhe napunk mostanában, de most ismét könyörtelenül visszaköltözött a tél, ráadásul nagyon kemény, 172km/h-s(!), viharos szelekkel, és csontig hatoló hideggel.
És egyelőre a sícentrumok előrejelzései sem mutatnak az elkövetkezendő hetekre töklengető meleget. Síőrültes szerencsénkre. :o)
Bár én személy szerint általában jobban bírom a hideget, mint a dögmeleget, azért fázni én sem szeretek.
Éppen ezért, ezt a posztot egy számomra igen fontos és nagyrabecsült ruhadarab népszerűsítéséhez szeretném felhasználni.
Az a lábbi sorokban a pehelykabátról (pufi, pihekabát, tollkabát) lesz szó.
Tudom, hogy manapság a réteges öltözködés, és a csúcstechnológiával gyártott technikai ruházat a menő.
Manapság már az is elég, ha veszel magadnak egy pöpec kis sídzsekit, és máris kapsz egy napijegyet a világ egyik legklasszabb síterepére.
És azt is tudom, hogy kötelező módon be kell ájulnom az olyan speckó rövidítések és jelölések sorozata láttán, melyeket általában csak az autóknál szokás használni (ABS, ESP, ABD, AWD, DOHC és társai), a nagy márkák logójáról már nem is beszélve(!).
De ahogy a jó öreg Grétsy tanár úr mondta vala:”Álljunk meg egy szóra!”, mert van még itt más is a Nap alatt!
A sízéshez szükséges ruházatról ITT van egy kimerítő cikk, a réteges öltözködés lehetőségeiról pedig ITT lehet bővebben olvasni!
A réteges öltözködés fontos, csak nem mindegy, hogy hány réteget veszünk magunkra, és miből állnak össze ezek a rétegek.
Álljon itt egy videó-összeállítás a lehetséges rétegezésekről egy csinos női modell segítségével:
Leírnék most ide néhány gondolatot pro és kontra, aztán majd úgyis mindenki azt csinál, amit akar. :o)
Olvass tovább, mert még messze van a vége!
1 komment
Címkék: hó meleg extrém hideg túrázás szél havazás sítúra freeride hófúvás túrasí síőrültek síelők pehelykabát tollkabát
24. Síverseny gyerekeknek Eplényben! + egy kis nosztalgia + síverseny-videók 1943-ból!
2010.12.08. 05:39 hópapa
Jön a lehűlés, dolgoznak a hóágyúk, így semmi sem akadályozhatja meg azt, hogy szombaton nagy buli legyen az eplényi Síarénában!
Az alábbi, szenzációs film-lelet csak egy kis kedvcsináló a hétvégi amatőr versenyhez:
(Mondtam már, hogy imádom a youtube-ot pölö az ilyenekért, mint ez itt fent?)
Az 1994-2006 között szültett gyerekek nagy csatája várható ezen a hétvégén a HONDA KUPA AMATŐR SÍVERSENYEN.
A verseny különlegessége, hogy 17 órakor kezdődik, ami ugye azt jelenti, hogy kivilágított pályán zajlanak majd az események!
Én azt mondom, hogy aki túl van már azon a fázison, amikor még a gyermek első csúszásain kell rágódni, az mindenképpen vigye el a csemetéjét erre a versenyre.
Azt is megmondom, hogy miért, csak olvass tovább!
Szólj hozzá!
Címkék: hó gyerek edzés gyerekek óriás alpin utánpótlás havazás ratrak eplény sízés síverseny síoktató szlalom síoktatás síőrültek síelők műhavas sípályák
Kötelező síőrültes filmnézés a Toldiban!
2010.12.07. 16:32 hópapa
A program önmagáért beszél.
EZT látni kell!
Aki nem hiszi, nézze meg mondjuk ezt a beharangozót:
Tudom, hogy sokan azt mondják ilyenkor, hogy: ááá, ilyet látok eleget az extrém-csanelen!
Az lehet komám, csak nem biztos, hogy otthon van ekkora mozivásznad, és az sem valószínű, hogy nyálcsorgatva hümmög még 40-50 ilyen agyament hegyimádó a nagyszobádban TV-nézés közben.
Szóval hidd el, más egy ilyen fesztiválos filmnézés. Kell a közösségi élmény, hidd el!.
Ami még határozottan mellette szól az az, hogy egy ilyen eseményre általában kiválogatják a tematikus filmek krémjét.
Azokat pedig elég ritkán lehet ilyen koncentráltan kifogni, főleg ilyen olcsóért (800 HUF).
Az egyik legkomolyabb, ilyen jellegű esemény az a Banff-fesztivál, melynek különlegessége, hogy a díjnyertes filmeket körbeviszik a világban egy-egy hatalmas vetítős bulira.
Budapest is gyakran látta vendégül a különleges vetítéseket, az egyik régebbi eseményről ITT olvashattok!
A Banff idei díjazottai között a zsűri egyik különdíját a Cross Country Snowboarding c. alkotás kapta.
Elég ijesztően hangzik a cím, nem?
Itt egy kis ízelítő a filmből:
Szóval gyerekek, most 2 nap mozizás jön!
Ha a csajod unja, akkor adj neki pláza-pénzt! :o)
1 komment
Címkék: mozi fesztivál extrém toldi vetítés banff havazás sízés freeride síőrültek síelők
23. Mikor kezdjen síelni a gyerek?
2010.12.06. 23:59 hópapa
Mikor kezdjen síelni a gyerek?
Mondjuk most hétvégén, ha éppen nincs fontos rajzolnivalója! :o)
Mondhatnám azt, hogy amikor havat lát maga körül, de ez sok szülőt nem elégítene ki. :o)
Szakemberek azt mondják, hogy 3-4 éves korban érdemes kezdeni, ugyanis addigra a kisgyermekek izom-, ízület-, és csontrendszere már eléri azt a fejlettségi állapotot, ami elbírja a sízéssel járó, viszonylag komoly terheléseket.
De mi van akkor, ha nem akarjuk a gyermeket nagyon megterhelni?
(Mert vannak ám olyanok, akik úgy állítják lécre a gyereket, hogy az még állni se nagyon tud a lábacskáján, ugye:)
Én például nem bírtam ki, és 1,5 éves korában lécre tettem a kölkömet. Itt pont a dobogókői pálya tetején áll, de nyugi, még nem engedtem le. :o)
Igaz, komolyabb lejtőt akkor még nem kapott a talpa alá, viszont egy aranyos kis műanyag sílécet igen, ráadásul egy olyat,